Ez nem lesz sem egy vidám sem egy motiváló bejegyzés. Vagy hát majd kiderül, hogy milyen lesz a végére.

Tudjátok, pontosabban néhány nagyon nagyon ősrégi olvasóm tudhatja, mekkora traumát váltott ki bennem egyik nagypapám elvesztése. Nem szeretnék nagyon belemerülni a témába, sem feltépni a régi sebeket, viszont az újaknak is szeretnék tisztázni valamit. Papám rákos lett, és mindezt az egész család elől titkolta. Hogyan? Ameddig ereje engedte, minden nap jött hozzánk, hozott csokit és pudingot (amit soha nem ettem meg, pedig most bármit megadnék csak egy falatért), és eszünkbe sem jutott volna, hogy akár baj is lehet. Akkoriban éltem egy lóneveldés korszakom, 14 éves voltam, 9.es. Azt hittem az életem szuper, új suli új város, vannak barátaim, új osztály, új kalandok, vége az évnek kezdődik a nyár, aztán évzáró után anya a kocsiban várt és kaptam a hírt.

Kicsit nehéz belegondolni, hogy már javában a nyárban vagyok, és eddig elég kevés dolgot sikerült elérnem. Igazából, olyan 7. osztálytól kezdve a nyaraim már nem voltak olyanok mint előtte, korábban rengeteg táborba jártam, számát sem tudom hogy hány fajtába és hányszor (céges tábor, hittantárbor, tánctábor, aerobik tábor, zenetábor, stb stb) aztán valamiért teljesen kimaradt az életemből ez a „pakoljuk tele a nyarat” érzés.

9. osztályos koromtól fogva kezdtem el nyaranta dolgozni, ezalatt a pár év alatt elég sok helyen jártam már, fürdőn, szálloda éttermében, idén nyáron pedig egy helyi büfében és hétfőn kezdek egy helyi cég egyik irodájában. Lényegében a vendéglátás vonzáskörzetébe kerültem, és nagyon szeretem is ezt csinálni, viszont annyira nem, hogy ez legyen életem nagy álma. Sok fiatalabb tinitől hallottam már (mikor meglátogattam érettségiző barátnőm a volt gimimben), hogy ők nem mennek el vendéglátásba dolgozni, ők nem akarnak senkit sem kiszolgálni, hogy ez milyen megalázó és még sorolhatnám.

Igazából úgy vettem észre, hogy talán a hétfő az a nap, amikor az embernek a legnagyobb szükséges lehet egy kis motivációra, egy plusz löketre. Mondjuk nekem soha nem volt problémám a hétfővel, egyszerűen csak az, hogy vissza kell kerülni a szokásos körforgásba egy szuper hétvége után, eléggé le tudja rombolni az ember hangulatát. De, csak akkor ha hagyjuk.

Sajnos tipikusan azok közé az egyetemisták közé tartozom, akik még a vizsgaidőszak kellős közepén is képesek leülni és sorozatot nézni. Na jó, annyira nem drasztikus a helyzet, viszont ismét felkerült egy-két olyan remekmű a kedvenceim közé (bár eddig az összes említett sorozat a kedvencem volt (szinte)), és késztetést érzek arra, hogy ezeket is megosszam veletek. Amolyan 4. sorozatajánlóként. Bár kicsit beteg, hogy ennyire oda és vissza vagyok a sorozatokért. Igazából soha nem voltam az az ember, aki a filmelőzeteseken csüngött, sokkal jobban lázba hoztak az egy-egy történetet jobban kifejtő sorozatok, és így elég sok „világba” jártam már az évek alatt.

Ha ma egy youtube videót nézel meg, ez legyen az!

Az utolsó bejegyzésem óta kicsit átkonfiguráltam az agyam. A vizsgákkal kapcsolatban mondhatni vettem egy teljesen új lendületet, előröl kezdtem mindent, az alapoktól. Befizettem magam arra a matekinges netes dologra, és bevallom, van haszna. Mindössze 2500 ft egy tantárgy, ami az én esetemben a gazdasági matek, és az ingyenes verzióval ellentétben rengeteg plusz gyakorló feladat és tananagy van a fizetős változatban. Nekem ez használ, tudok belőle tanulni, és egyszer 2500 forint nem a világvége, inkább, mint 3-4 ezer egy alkalomra a külön tanárnak. Számvitelből a családunk egyik nagyon jó barátja segít, aki könyvvizsgáló, és ott tanult egykor, ahol én most. Remélem ezzel a rendes magyarázással sikerül az én fejembe is megragadnia a számvitelnek. Eddig egy alkalmat voltam ezen a „külön órán”, de már most érzem a hasznosságát.