Ma igazából elég kalandos volt a nap, ugyanis hajnalban keltem, hogy odaérjek az üzemorvosi vizsgálatra (nyári munkához kell, bár a vizsgálat annyi, hogy alá kell írnod egy papírt), szóval elmentem, erre kiderült, hogy doktornő kurvára nincs a rendelőben, és a napokban nem is lesz, és nem tudják, hogy a koordinátor mégis miért mondta azt, hogy ma lesz időpont, na mindegy. :D Aztán még délelőtt elindultam Pestre, és most értem ide, és igazából semmi kedvem együtt lenni két olyan emberrel, akikre nem vagyok kíváncsi, de hát ezt adta a gép, ezzel a helyzettel kell kezdenem valamit. Amúgy a hétvégén vagy jövő hét elején fogok végre kiköltözni, ezzel pontot teszek az ügy végére, és remélem soha többet nem kell majd bármilyen helyzetbe kerülnöm sem a lakótársammal, exbarátommal, nevezzük ahogy akarjuk, és az ő antiszociális újgazdag pasijával sem.
Szóval. A hétfői motiváció. Igazából én rá vagyok kényszerülve arra, hogy tanuljak, teljesítsek és dolgozzak. Hogy miért? Haladjunk sorban. Tanulnom és teljesítenem azért kell, mert ugyebár a tavaszi félévet Finnországban fogom tölteni, és ez egy nagy csapás is lehet, könnyen csúszhatok így a tárgyakkal, amit nem szeretnék. Most még két vizsgám van (a matek és a számvitel), amiket teljesítenem kell, hogy ne kelljen a finnországi félévem alatt ezekkel, vagy egy épülős tárgyal szenvednem. A munka egyértelmű, nyáron rengeteg ötletünk van barátommal, megyünk augusztusban nyaralni, meg szeretnék elmenni egy napra szigetre (vajon melyikre? :D), és ez nem ingyen lesz. Már dolgozok egy ideje egy helyi bárban, viszont ott nem igazán éri meg nekem, nincs sem fix idő, az órabérem is elég alacsony, de míg nem volt lehetőségem elmenni a másik helyre (ahová kell az orvosi vizsgálat), addig be kellett érnem ezzel.
Igazából konyhán dolgoztam, és még fogok is, ugyanis nagyon megszerettem. A társaság remek, és bár elég kiábrándító volt látni, hogyan is készülnek az ételek, gondolok itt arra, hogy otthon nyilván megszokja az ember, hogy ott akkor készül minden, egy mondhatni gyorsétteremben pedig nincs idő arra, hogy az amúgy is elég hosszú folyamatot még azzal is tovább húzzuk, hogy mindent ott akkor készítünk el. Olyanokra kell gondolni, hogy pizza, hamburger, néhány egytálétel, és lényegében ennyi. Szóval nem egy nagy wast ist das.
Bevallom, én szeretek dolgozni, és ha találok egy olyan szezonális munkát, akkor élvezem is. Nyilván minden munkának megvan a hátulütője, főleg, ha diák vagy akkor aztán mindenki összevissza ugráltat, és lebasznak azért a dologért, amit el sem mondtak. De ez mindenhol így van. Szóval az elmúlt években elég sok helyen megfordultam már, zömében vendéglátásban. Dolgoztam egy fürdőn, voltam büfés, voltam már egy balatonparti szállodában is az egyik étteremben mint felszolgáló, most alkalmankénti szakács vagyok, júliustól kezdve pedig egy irodai munkám lesz, ami lényegében egy „majdnem gyakornoki” meló lesz. Elég változatos, és bár nem mindegyiket szerettem csinálni, soha nem magával a munkával volt a baj, hanem a társasággal, a főnökkel. 17 éves voltam, mikor elmentem a hotelba, ahol heti 5 napot kellett dolgozni, és barátommal el akartunk menni egyik hétvégén VOLT-ra. Persze a csávó tökre nem akarta kiadni szabadságnak, én pedig úgy éreztem, hogy nem ér annyit az egész, hogy kb 500 forintos órabérért szopjak ezzel a gyökérrel. Egy empátiamentes kis gazdag valakivel, aki „éttermi vezető” létére nem igazán tett semmit sem.
Szóval. Szerintem az a legfontosabb dolog, hogy kitaláljuk mi a legközelebbi legtávolabbi célunk. Mármint a nagy célok. Az én esetemben például az, hogy egyrészt legyen elég pénzem a nyárra, másrészt, hogy tudjam teljesíteni a tárgyaim a Finnország miatt (ahová nem úgy akarok kimenni, hogy összevissza vannak felhalmozódva itthon a tárgyaim, mert most nem ragadtam meg az alkalmat, hogy teljesítsem őket). De ez a cél lehet akár egy sikeres vizsga, egy sikeres felvételi (aminek lehet akár a szóbeli érettségi egy-egy lépcsőfoka), vagy bármi más. A lényeg az, hogy ezt a nagy célt sok kisebb célra kell bontani. Én úgy élek, mondhatni az a mantrám, hogy egyszerre csak egy probléma. Teljesen felesleges azon agyalnom, hogy mi lesz a szerdai vizsgámon, vagy hogy szerdán tudok-e menni majd lakást nézni, vagy, hogy mikor és hogyan jutok haza, ha még van egy vizsgám kedd délelőtt. Értitek. Aztán ezeket a célokat érdemes kategorizálni abból a szempontból, hogy mi kell ahhoz, hogy teljesíteni tudd? Tanulás, spórolás, több idő? Ha például az, hogy elkészíts egy projectet több befektetett időt igényel, akkor ne ülj még éjjel is a tv előtt, vagy ne az instagrammot nézegesd, hanem kelj fel előbb, és azt a plusz egy órát szánd rá arra, hogy eredményesebb legyél ma, mint tegnap.
Nekem ez a módszer elég régóta az életem része, és elégedett vagyok ezzel a beosztással. Igazából az időbeosztást még gyakorolnom kell, néha képes vagyok arra, hogy az utolsó pillanatra hagyjam a dolgokat, máskor meg egy nap múlva már küldöm be a kutatómunkát, mert motivációt éreztem arra, hogy elkészítsem.
Azzal, hogy egyszerre csak egy dologgal foglalkozol, lehetőséget ad arra, hogy a lehető legjobb tudásod szerint járj el. Ha nincs zavaró/kizökkentő tényező, akkor tudsz a legeredményesebb lenni, és idetartozik az is, hogy (ha voltál már olyan helyzetben, hogy kijelented, hogy tanulsz, de a szüleid 5 percenként bejönnek, megkérdezik mizu, vagy ezt/azt hoztam) kérd meg a szüleid/lakótársad, hogy hanyagoljanak téged pár órára. Számomra nagyon kiborító tud lenni, amikor éppen egy számviteli példa kellős közepén vagyok, és valaki bejön a szobámba, mert hozott mondjuk egy almát vagy valamit. Vagy amikor a lakótársam és a gyökér barátja a tv-t bömböltetik, mert nem is értem nekik miért nem kell készülni az egyetemre. :D Na mindegy.
Senkinek nem fogsz beletaposni a lelki világába, ha megkéred, hogy adjon neked egy kis csendet és teret. Tudom, hogy a szüleim csak a kedvemben akarnak járni, de azzal, ha tanulás vagy gyakorlás közben hoz egy almát, többet árt, mint használ. Az agyamban megszakad az a folyamat, amit az elmúlt fél órában csináltam, nem tudja elraktározni azt az információt, ami éppen akkor történt, és csak azzal tudok foglalkozni, hogy valaki megzavart.
Szóval, összegzésként úgy gondolom, hogy csak rajtunk múlik, hogy megtaláljuk-e a szükséges motivációt a hét bármelyik napjára. A hétfő nem gonosz, nem akar elvenni tőled semmilyen lehetőséget. Mindössze mi meséljük be magunknak, hogy „azért nem vagyok ma eredményes, mert hétfő van”, de őszintén, kit érdekel? :D