Túl vagyok az eheti első ZH-mon, és bár felemás érzésekkel távoztam a teremből, remélem meglesz a szükséges pont. Sajnos a következő dolgozat már nem lesz ennyire „könnyű”, nagy szopóroller az egész, de hát mit is csinálnék tanulás helyett? Egyértelmű. Ide írogatok.

Mint említettem az előző bejegyzésembe, az ott leírtak csak a jelenlegi történetem egy része, talán még a kezelhetőbb. Egy korábbi bejegyzésben már meséltem, hogy milyen páli fordulatot vett lakótársam, de úgy tűnik már inkább az agymosott kategóriába tartozik.

Nem tudom meséltem-e, de neki februárban volt a születésnapja, és akkor én rengeteg pénzt basztam el a semmire, jóformán. Vettem neki ajándékot, díszeket, bort, tortát, aztán végülis 20 percet töltött velem, mert a pasi kibaszta a hisztit, hogy „menjünk mer anyáék várnak”, így a bort is önthettem ki, meg úgy igazából le is volt szarva az egész meglepetésem. Azóta kurva kíváncsi voltam, hogy én mégis mit fogok ebből visszakapni. Nem lövöm le a poént: semmit.

Május első hetében volt a születésnapom, és bár nem vártam volna világmegváltást, még egy kurva milkát sem tudott adni nekem. Pedig anno én többezer forintot költöttem arra, hogy meg tudjam lepni, és bár hazautaztam, bőven lett volna alkalma adni tényleg egy csokit vagy valami. Ha egy ismeretlen ember szülinapjára kell mennem (mert barátom meg van hívva, vagy család), akkor is képes vagyok venni egy kurva milkát és/vagy egy üveg bort. 

Amúgy jópofa, mert születésnapom előtt egy nappal bejött a szobámba, és közölte, hogy ő „szeretné megmenteni a barátságunkat, bántja, hogy így állunk egymáshoz, és szerinte az lenne a legjobb ha elköltöznék innen”. Minden joga megvan kirakni, tiszta sor, viszont nem gondoltam, hogy ilyen gyökér lesz. Tekintve, hogy kettőnk közül nem én vagyok az, aki alkalmat sem ad a másiknak, hogy beszélgessünk, én kurvára nem hozok fel senkit ide, az ő pasija már itt él lassan, utána meg jön a felháborodás, hogy miért nem beszélgetünk. Már 100x mondtam neki, hogy én nem vagyok hajlandó mások előtt beszélni a problémáimról, és viszonyítás képen annyira le se szarta a fejem, hogy a barátommal való balhét sem tudta, pedig volt, hogy itt sírtam a szomszéd szobában…

Aztán kibökte, hogy tervezik, hogy ideköltözik a pasi, úgy, hogy kb fél éve vannak együtt. Na én ekkor mondtam neki, hogy jó, így már nem is szeretnék maradni. Kicsit kiakadtam és mondtam neki, hogy nekem kurvára nem szimpatikus az antiszociális pasija, és hogy szerintem túlságosan rövid pórázon tartja barátnőm, viszont ő csak annyit mondott, hogy alig tudnak együtt időt tölteni, stb, stb. Micsoda? :D Minden rohadt nap itt punnyad a gyerek, mikor hozzászólok nem tud válaszolni, egy antiszociális barom. És nem tudom, hogy lakótársam mégis mi a fészkes fenét tud kedvelni benne.

Szóval itt tartunk, de annyira nem vészes a helyzet, egyik legjobb barátnőm szeptemberben jön fel Pestre, így vele össze tudok költözni. Most lehet mondani, hogy ugyanez lesz, de tudom, hogy nem. Pl már csak abból kiindulva, hogy ő nem egy elkényeztetett lány akinek mindig minden a segge alá volt rakva, valamint a barátja sem antiszociális. Úgy viselkedik velem (a csaja legjobb barátnőjével), mintha a húga lennék. Szóval ég és föld a kettő, és bevallom már herótom van attól, hogy ide kell jönnöm és halálra unni magam, mert kurvára nem beszélgetnek velem. Mondjuk mással sem, nem egy ember mondta, hogy együtt járnak órára, együtt töltik a szünetet, barátok 0.

Számomra a szülinapom leszarása volt az utolsó csepp a pohárban. Már előtte is gondolkoztam azon, hogy ha ekkor sem szentel rám egy délutánt, akkor elmegyek a picsába, de kicsit megkönnyítették a körülmények a dolgom. Pár hét, és végzek ezzel a szenvedéssel, aztán kezdődhet a nyári munka-móka.:D Meg az albérlet keresés.