Kedves J!

Ez az a levél, amit te soha nem fogsz elolvasni, de az én lelkemnek még is jó. Ugyanis ezzel a levéllel foglak elengedni.

Mikor januárban találkoztunk nem gondoltam volna, hogy egy ennyire meghatározó alakja leszel a külföldön töltött félévemnek, sőt, talán mondhatom, hogy az életemnek is. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy mi nagyon jól fogjuk érezni magunkat együtt. És így is lett.

Bevallom, nagy rejtély voltál számomra, és még mindig az vagy. Egy olyan rejtély, aminek megfejtéséért az életem veled tölteném. Idővel beleszerettem az összes kis hülyeségedbe, a kis dolgaidba, a személyiségedbe, és abba, aki akkor voltam amikor veled voltam. Tudom, hogy veled is ez történt. Mindössze egy dolog volt köztünk és ellenünk, az idő.

Tudom, hogy fontos voltam neked, törődtél velem, kedveltél, és szerintem te is épp annyira értékelted az együtt töltött időt, mint én. Tudom, hogy mennyi áldozatot hoztál azért, hogy mi találkozni tudjunk, és hogy vakon bíztál bennem, meghallgattad a hülyeségeim, és nem röhögtél ki annyira, mint amennyire kínos volt néha.

Tudom, hogy egyszer valaki nagyon összetörte a szíved, és nem akarod ezt megtenni újra. Tudom, hogy tudnál szeretni és tudnál nekem többet adni, de amikor azt mondtad, hogy nem akarod, hogy a te szíved és az én szívem is össze legyen törve, megértettem. Akkor jöttem rá, hogy míg nekem az egész életem meg fog változni amikor visszaköltözök, akkor neked csak egy dolog volt megváltozni, én fogok eltűnni. Mintha soha nem is lettem volna, csak egy kósza emlék a mindennapokban.

Bevallom, nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy nekünk nincs jövőnk. Nehéz volt megértenem, hogy min mehetsz keresztül, és hogy te csak mindkettőnket akarod védeni. Így megegyeztünk egy valamiben, ami sokkal több mint barátság, de soha nem lehet szerelem. Idővel elfogadtam a tényt, az agyamban, de a szívemben nem fogom tudni. Benned egy olyan emberre leltem, akit szeretnék sokáig magam mellett tudni. És mikor azt mondtad, hogy „veled ezt nem az év végéig szeretném” kicsit összetörtem én is. Tudod, ez valami olyasmi, hogy találkozol a jó emberrel, a jó helyen, a lehető legrosszabb időben. És én is sokkal és sokkal tovább szeretném ezt a történetet veled.

Lehet az én hibám volt, hogy nem harcoltam a szívem ellen, és hagytam hogy megszeresselek úgy, hogy közben tudtam, hogy haza kell jönnöm. Lehet, hogy te végig tudtad tartani magad azon az oldalon, ahol még nem fáj annyira a másik hiánya. De én nem tudtam. Épp ezért döntöttem úgy, ahogy.

El foglak engedni. Nem fogok többet írni, nem fogok többet azon agyalni, hogy vajon miért nem írsz, hiszen nagyon jól tudom. Itt a lehetőség, 1500 km van köztünk, megpróbálsz kizárni. Elvégre, neked ott van a teljes életed, én csak felforgattam egy kicsit. De még hogyan. De ha ez számít, te is az enyémet. Belegondolva, fordított esetben én is ezt tenném. Nem akarnám hagyni valakinek hogy magával vigyen egy darabot a szívemből, akivel lehet, hogy soha többet nem találkozok. Természetes, hogy egy csalódás után véded magad. De csak hogy tudd, én minden követ megmozgattam volna azért, hogy mosolyt csaljak minden nap az arcodra. Remélem, egyszer valakinek sikerül megtennie.

Köszönöm, hogy annyi időt szakítottál rám, hogy egy 14 órás műszak után is néztél velem sorozatot, hogy együtt ettünk vacsorát. Köszönöm, hogy mikor felkeltél még fél órán át ölelgettél és nem hagytad, hogy bármi elrontsa azokat a pillanatokat. Köszönöm, hogy melletted egy törékeny hercegnőnek érezhettem magam, és hogy mindig közel akartál magadhoz tudni. Tudod, soha nem az volt a fontos, hogy mit ettünk vagy mit néztünk, hanem hogy mindig magadhoz húztál és vigyáztál rám. Köszönöm, hogy annyi mindent tanítottál nekem. Elképzelni sem tudod mennyivel többnek érzem magam. Köszönöm, hogy voltál nekem.

Kicsit mérges vagyok, ugyanis tudom jól, hogy ha egy helyen élnénk, nem lenne kérdés, hogy mi van velünk. Mérges vagyok az életre, hogy miért most kellett nekünk találkozni, és miért nem tudtuk csak elkerülni egymást. Mármint, ne érts félre, hálás vagyok hogy az életem része voltál. Soha semmiért nem mondtam volna azt, hogy ne találkozzunk.

Amikor azt mondtad, hogy nem akarod ezt komolyabb szintre vinni akkor erősnek kellett lenned. Elvégre a saját érzéseid ellen is harcoltál. Én ezt tiszteletben tartom, mert fontos vagy nekem, szeretem azt aki vagy, és szeretném, hogy boldog legyél. Most nekem kell erősnek lennem, nekem kell nemet mondanom a saját szívemnek. Hagynom kell, hogy menj, ahogy te is hagytad hogy én eljöjjek onnan.

Őszintén remélem, hogy egyszer boldog leszel valakivel, és hogy az a valaki annyire kedvelni fog téged mint én. Szeretlek nagyon J. Köszönök mindent.