Borzasztóan motivált lettem, és ennek mindössze egyetlen egy oka van, az Erasmus. Ma úgy keltem fel, hogy én márpedig ki fogok (majd) menni külföldre tanulni, és egész délelőtt a különböző partneregyetemeket nézegettem, hogy mégis melyik az, amibe első látásra bele szeretek. A terveim szerint 2. év 2. félévében mennék ki, tehát egy év múlva ilyenkor (?:D) már javában szervezgetni fogok a kis fél éves kalandomat. Azért ekkor, mert ez nálunk az úgynevezett ’mobilitás ablak’, amikor lényegében nem kell aggódni a tanulmányok miatt, mivel ez az a félév, ami lefedi egymást, és így amit külföldön tudok tanulni, megfelel a hazainak is.

Szóval ezen elindulva már ki is néztem magamnak melyik az a város, ország, egyetem, amelyikért már most fáj a szívem, és tudom, hogy rengeteget kell majd ehhez tanulni, valamint a nyelvtudásom is jó lenne felfrissíteni, de én készen állok. Épp ezért gondolkoztam el azon, hogy milyen változatos világban élünk, mennyi látnivaló vesz körül minket, és hogy mekkora öröm és élmény utazni. Gondolom, már rájöttetek mi következik: egy újabb élménybeszámoló, nem másról, mint az Olaszországi utazásomról!:)

Öveket bekapcsolni, első állomásunk Aquileia.

 

Előzetesben egy-két dolgot szeretnék tisztázni az utazással kapcsolatban. A olasz út 2016-ban történt, az akkori iskolám által volt szervezve, szóval tipikusan ez a buszos-városnézős-fix programos túra volt. Egy hetet töltöttünk Olaszországban, és óriási élmény volt akkor nekem, mai napig szívesen gondolok vissza minden egyes ott eltöltött napra. Véleményem szerint nagyon jók tudnak lenni ezek a tömeges utazások, ha egy megbízható utazásszervező áll mögötte. Nálunk ez szerencsére adott volt, szóval mindenféle rosszérzés nélkül indultunk útnak.

1. nap – Aquileia

Az út maga borzasztó volt, leginkább azért, mert én nem tudok sokáig egyhelyben ülni, és az is megvisel, amikor 2 órát utazom Budapestre. Viszont, a kirándulók fele az iskolámból jött, rengeteg volt az ismerős, és elszórakoztattuk egymást. Első állomásunk Szlovéniában volt, ahol az egyik benzinkúton megittam életem legfinomabb automatás kávéját, majd ezután Aquileia városa következett.

A város híres történelmi emlékhely, ami egykor a Római Birodalom 9. legnagyobb városa volt. Leghíresebb építményei a Bazilika, amely mögött egy sírkert található, valamint az egész városban megtalálhatók az egykori oszlopok, maradványok. Maga a Bazilika nem keltette fel nagyon az érdeklődésünket, gondoltuk csak egy újabb templom, ám valójában lenyűgöző volt a mozaikegyüttes, a régi, robosztus falak, valamint a sírkert is elég bizarr volt.

Rövid idővel később vissza a buszba, és már a szállásra tartottunk. Az akkori szállásunk egyéjszakás volt, utána már Toscanaban voltunk. A vacsoránk, meglepő módon, paradicsomos penne volt, aminek (akkor) nagyon örültünk. Az éjszakát 3 ágyas szobákban töltöttük, és mivel az utazás kellőképen kifárasztott minket, hamar ágyba dőltünk.

2. nap – Velence, Muránó

Másnap reggel korán indultunk Velencébe, ahol egész napos városnézés következett. Első állomásunk a Szent Márk tér volt, amely talán a leghíresebb nevezetesség, és egyben az egyetlen tér Velencében. A tér ad otthont a város közigazgatásának, társadalmi és vallási központnak is tartják. Itt található a Székesegyház, valamit a Dózse-palota is. Maga a tér különbféle történelmű épületekkel van határolva, melyek mind fontos pozíciót töltöttek be a város életében. Itt általában rengeteg ember járkál, leginkább turisták, így elég nehéz elkészíteni egy jó képet, hisz’ mindig belesétál valaki. :D A tér mellett található a kikötő is, ahol leginkább vízi taxik várják lelkes vendégeiket.

Bejártuk a teret, ellátogattunk a piacra, megnéztük a Rialtó hidat is, valamint több órás szabadprogramunk volt felfedezni a várost. A „cölöpökre épült város” valóban megfelel az elnevezésnek, ugyanis a legtöbb ház bejárata egyből a csatornára nyílik, valamint a gyalogos forgalom mellett a gondola a másik közkedvelt közlekedési forma.:) Később a Canale Grande csatornán vízitaxi segítségével jutottunk el Muránóba.

Muránó neve hallatán a csodálatos üvegmanúfaktúrák jutnak először az emberek eszébe. A sziget nem nagy, és a helyiek hódolnak ősi hagyományaiknak, mi is meglátogattunk egy helyi mesterembert, aki éppen egy ágaskodó lovat készített üvegből. Természetesen lehetőségünk volt vásárolni az itt elkészült mesterremekek közül, de brutál drága volt, szóval kénytelenek voltunk lemondani az üvegből készült tárgyakról.

Érdekesség, hogy a Muránóba vezető utunk során elhaladtunk Poveglia szigete mellett, melyet az emberek leginkább kísértetszigetként emlegettek. A középkorban a sziget a pestisben szenvedő betegek elzárására szolgált, ekkoriban rengeteg embert lett eltemetve, sokan nem is voltak betegek. Később a sziget egy elmegyógyintézetnek adott otthont, amely nem sokkal később be is zárt. A helyiek szerint a szigeten az elhunytak szellemei kísértenek, és nem is merik látogatni a helyet. Az egyik legenda szerint az elmegyógyintézet egykori orvosa hosszú éveken át kísérletezett a betegein, majd az orvos egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után az általa megkínzott emberek szellemei hatására vesztette életét. Amúgy az egész szigetet egy óriási betonfal öleli át, így már távolról sem üdítő a látványa.

A második napon a szállásunk már Cinqualeban volt. A vacsora meglepő módon paradicsomos penne volt, második fogás pedig rántotthús (ez a mirelit fajta) és krumplipüri.

3. nap - La Spezia és a Clinque-Terre parja

A programot Manarola városában kezdtük, amely egy hangulatos kis öböl körül fekszik. Ekkor az idegenvezetőnk azt mondta, hogy lehetőségünk van egy 20 perces tengerparti sétára, hogy átérjünk a következő városkába, feltéve, ha nem szeretnénk vonattal járni. Mi persze bevállaltuk, de a 20 perces tengerparti sétából egy 2 órás hegymászás lett, ugyanis a tengerparti útvonal, mint kiderült, soha nem is létezett. Nagyon felcsesztük az agyunkat, nagyon fáradtak lettünk, szomjasan voltunk, de elég vizünk sem volt, viszont a látvány minden szenvedést megért. Mondhatni a parton jártunk, és a magasabb (szerintünk hegyvidéki) szint miatt sokkal messzebb is elláttunk. Gyönyörű volt, visszagondolva megérte, viszont ami utána következett! Jött velünk egy közel 60 éves bácsi, akinek 3 és fél óra kellett a túrához, mert nem bírta a szíve. Közben az idegenvezetőnk vonattal jött, de meglepő módon ő elment vásárolni (?:D), így órákkal később sikerült csak folytatni a programot.

Vernazza városába érkezve a lélegzetünk is elállt. Ez az a város, amely talán a legtöbb olaszországi képeslapon szerepel, gyönyörű kis hangulatos házak, mólók, kikötők, az a valódi olaszos hangulat. Itt benyomtunk egy kávét, kicsit átadtuk magunkat a helyi életérzésnek. A ’városka’ lélekszáma nem túl magas, közel 3000 fő él Vernazzában, de azért sikerült látnunk egy-két helyit, aki éppen kikötötte a kis csónakot, és nekiindult a tengernek.

Clinque-Terre magába foglalja azt a pár kisvárost, amely öblök köré épült, és mind Manarola, mint Vernazza az UNESCO világörökség része lett, nem véletlen. A települések megőrizték az egykori hangulatot, kicsit olyan, mintha a turisták visszautaznának az időben.

A vacsora meglepő módon paradicsomos penne volt, második fogás pedig rántotthús (ez a mirelit fajta) és krumplipüri.

4. nap – Lucca, Pisa

Elég korán indultunk útnak Luccába, amely leginkább a rengeteg román stílusú templomról, a szűk kis utcákról híres, valamint megszámlálhatatlan kávézó, étterem és múzeum várja a látogatókat. Lucca talán nem a leghíresebb olasz város, viszont tényleg számtalan meglepetést tárt elénk. Felfissítő élmény volt sétálni az utcákban, és érezni, hogy szó szerint égig érő házak vettek minket körül. A városban emellett nagyon sok hangulatos kis butik található, ahol számát sem tudom mennyi mindent vásároltunk. Luccában található a San Marino templom is, melynek része az óratorony, melybe lehetőségünk van felmászni. Pontosabban közel 5 millió lépcsőfok után meseszép kilátás nyílik a városra. Itt fogyasztottuk el az utazás talán legolaszosabb ebédjét, néhányan beültünk egy pizzériába, és átadtuk magunkat az élményeknek.

Délután indultunk Pisa-ba, ahol az időnk nagy részét a Csodák terén töltöttük. Itt található a híres-neves pisa-i Ferde-torony, a katedrális, valamint a keresztelő kápolna is. Persze itt is rengeteg turista volt, és fél órán át vártunk, hogy elkészíthessünk a „tartom a tornyot” képeket. :D Amúgy a tér bejárata előtt állandó jelleggel van egy kis piacocska, ahol mindent is megvásárolhatunk. Én egy néger sráctól vettem egy selfi botot, ami sajnos eltört, de a kirándulás alatt sok haszna volt. :D

A katedrálishoz tartozik egy temető is (Camposanto), amely elsőre egy belső udvarnak tűnik, ám valójában ez egy oszlopos folyósóval körbevett udvar. Érdekesség, hogy egykor a gazdagok kiváltsága volt, hogy ide temetkezhettek. Egy legenda szerint az udvarban található földet a Szent Földről hozták, bár ez minket annyira nem érintett, ugyanis a folyósón rengeteg szobor, freskó, dombormű várja a látogatókat, melyek között vannak olyanok, amelyek láttán kicsit átgondoltam az életem.

A vacsora meglepő módon paradicsomos penne volt, második fogás pedig rántotthús (ez a mirelit fajta) és krumplipüri.

5. nap – Firenze

Velencéből induló vonattal mentünk Firenze központjába, bár az idegenvezetőnk tudatlansága miatt sokáig azt hittük, hogy rossz irányba indultunk el. :D Végülis sikeresen megérkeztünk. Itt megnéztük a 100. templomot, a San Lorenzo-t. Bevallom, nagyon untuk már a templomokat, óriási volt a sor, talán egy órát is sorba kellett állni, és a látvány nem igazán érte meg azt a rengeteg várakozást. Számomra egy idő után minden templom egyforma, gyönyörű, díszes, sok az arany, sok a freskó, de nekem ennyit jelentenek (bocsi). Ezután a Palazo Vecchio következett, mely egykor hercegi szálló volt, mára már városházaként üzemel.

Aztán, végre elérkeztünk a nap legizgalmasabb programjához, az Uffizi képtárhoz. Úristen. Óriási, gyönyörű épület, rengeteg kiállítóterem, festmények, szobrok. Egyszerűen lélegzetelállító mindegy egyes kiállítóterem. Láthattuk a képtár legismertebb képét, a Botticelli által elkészített Vénusz születését, valamint A tavaszt. Botticelli mellett olyan híres művészek képei is kiállításra kerültek, mint például Leonardo da Vinchi, Michelangelo és Tiziano. Basszus, a világ talán legelismertebb festői, és láthattam a festményeiket. Számomra óriási élmény volt, hogy tényleg, ott van előttem, nem csak egy kép a történelemkönyvekben.

Sajnos az időnk lejárt, bár egész napokat töltöttem volna szívem szerint a Képtárban. Ezt követően rövid séta várt ránk az Arno partján, majd a szállásra érve vacsoráztunk, ahol megint paradicsomos penne volt, rántott hússal és krumplipürivel. Már falnak futottunk ettől a kajától, de gondoltuk ez az, ami bele fért a költségvetésbe. :D

6. nap – Volterra, San Gimignano, Siena

Biztosan ti is láttátok azt a részt az Alkonyatban, amikor Edward kitalálja, hogy felfedi magát a volturi előtt azzal, hogy félmeztelen felsőtestével kivonul a napra. Nos, teljesen megvoltunk győződve arról, hogy a filmet itt forgatták, de sajnos rövid keresgélés után rá kellett jönnünk, hogy tökre nem. Az írónő az utolsó pillanatban meggondolta magát, és egy másik, hasonló hangulatú városban forgatta az ominózus jelenetet. Volterra, meglepő módon a volturrik otthona volt, akik mélységesen vallásosak voltak, és bár meglepően virágzó gazdaságú városkában éltek, olyan mesebeli lényegben hittek, mint például a vámpírok.

Volterra után San Gimignano városkája következett, mely Olaszország egyik legrégebbi kisvárosaként van számontartva. Itt is számos templom, katedrális áll a mai napig, de mi szerencsére egyiket sem látogattuk meg. A városka nagyon hangulatos, de nem igen van mit nézni, a templomokon kívül ugyebár. Az élet megállt az egykori formában, óriási építmények magasodnak az emberek felé, melyek leginkább fényűzés céljából épültek.

Délután Sienában töltöttük, mely felért egy középkori időutazással. A középkorban egy nagyon forgalmas városka volt, ám a korszak leáldozása után elnéptelenedett, nem tudott lépést tartani a gyorsan modernizálódó városokkal, így megőrizte eredeti formáját. Itt is található egy képtár, mely egy helyi művész festményeit tárja a turisták szeme elé. Izgalmasabb látnivaló a város középkori főtere, a Piazza del Campo, amely annyira hangulatos, hogy muszáj leülni, és elfogyasztani egy finom kávét vagy egy helyi különlegességet, bár a főtéren elég drága, de egyszer megéri. :D

És most! Meglepetés! A vacsora a szokásos paradicsomos pennével indult, amit én amúgy imádok, mert tészta, és mindenféle tésztát imádok, de ezután jött a váratlan fordulat! A rántotthús maradt, viszont a héten először láttunk zöldséget a tányéron! Párolt zöldség! Imádtuk.:)

7. nap – Bologna, Magyarország

Viszonylag korán indultunk haza, de útközben beleszőttünk egy rövid kis városnézést Bolognában. Életem egyik bakancslistás pontja, hogy bolognai spagettit egyek Bologna városában, hát nagyon nem jött össze, majd legközelebb. :D

Bologna-ban meglátogattuk a Piazza Galvanin található Archiginnasio-t. Egykor egyetemi főépületként működött, ma a város legnagyobb könyvtárának ad otthont. Annyira jó volt ott sétálgatni, kicsit olyan volt, mintha egy híres angol egyetemre járnék, ami tök régen épült, és amolyan műemlék szerű az épület. Sajnos többre nem igen jutott idő, talán egy órát töltöttünk még a város főterén, és folytattuk is a hazautat.

Tudom, hogy nagyon hosszúra sikeredett ez a kis élménybeszámoló, viszont aki tervez egy Toscana utazást, biztosan értékelni fogja a (szerintem) tartalmas beszámolót. Nagyon nagy élmény volt számomra az út, és szívem szerint bármikor visszamennék akár egy hétre is, hogy újra átélhessem azokat a pillanatokat, melyeket 2016-ban.

A szállásról nem szeretnék különösebben írni, ha nem szervezett útról van szó, általában booking-on foglalok szállást. Teljesen megbízható, minden apró betűs rész le van írva, de legyen elég ennyi, a közeljövőben úgyis tervezek egy utazással kapcsolatos bejegyzést.:)

Továbbra is kellemes időtöltést, sorstársaimnak pedig üzenem: soha ne hagyjon el a remény! (vizsgaidőszakmi?)

2019.01.16. 15:09, Kathryne

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés