Végre sikerült újra leülnöm bejegyzést írni. Rengeteg minden történt velem az elmúlt napok alatt, és igazából ezekről szeretnék kicsit mesélni, valamint leginkább a saját gondolataim rendbe rakni. Kezdeném azzal, hogy mostanában sok időt töltök itthon, és ennek nagyon örülök, ugyanis végre minden olyan kis tervemre jut idő, amit szerettem volna megtenni még így év elején.

Ezen kívül, örülök annak is, hogy nem kell azzal a sok szarsággal foglalkoznom, ami BP-n körülvesz, és lehet erre azt mondani, hogy ilyen az egyetemi élet, nem feltétlen csak a tanulásról van szó. Sajnos, nem sajnos, elég sok olyan dolog történt mostanában, amire nem számítottam, hogy meg fog történni, és bevallom őszintén nem igazán tudom mit is kéne tennem.

Kezdjük talán a legkézenfekvőbbel, úgy néz ki sikerrel tudom zárni az első félévem, igazából csak 3-as 4-es jegyeim vannak, viszont. Van egy tárgy, amiből már kétszer mentem el vizsgázni, és egyszerűen nem tudom mit csináljak. Összevetve, rengeteg időt fordítottam tanulásra, volt, hogy egész napokon át olvastam az előadásanyagot, és egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy minden másik tárgyamat sikerült (viszonylag elég) jól teljesítenem, erre itt van ez a gyökér tárgy, ami nem megy. Vígasztal, hogy a barátaim, ismerőseim is megbuktak, és tudom, hogy közülük nagyon sokan, hozzám hasonlóan rengeteg időt és energiát öltek bele ebbe a sz*rba. Na mindegy. Szóval eléggé kivagyok ettől, és úgy döntöttem, hogy az eheti vizsgát offoltam, meg persze 3500 ft, és majd felveszem a vizsga kurzust, és akkor meglesz aminek meg kell lennie.

Másik, amitől falra mászok, lakótársam és az ő élettársának az antiszociális élete. Barátom eljött hétvégézni Budapestre (erről később), és szombaton elmentünk kicsit inni, ugyanis educatio miatt több ismerősöm is éppen a fővárosban volt, és persze barátom elhívta lakótársamékat is, hátha lenne kedvük jönni. Erre a válasz az volt, hogy persze, örömmel, stb, stb, aztán mikor arra került a sor, hogy akkor megkérdezem jönnek-e, a válasz egy „nem” volt. Könyörgöm, legalább egy bocsi, de most nem, vagy valami. Falnak futok ettől a nagyképű, leszarom stílusától, hogy minden fontosabb neki(k), mint a közösségi élet.

A minden alatt amúgy annyit értek, hogy ha együtt vannak, márpedig általában suli után együtt töltik az egész napot, de nem mennek sehova, mert vagy nálunk vannak, vagy a srácnál, és tévét néznek. Tévét basszus. :D Nem mennek ki, nincsenek is barátaik, legalábbis lakótársamnak 0 a szociális élete, mert míg barátja edzésre jár, addig lakótársam tévét néz. K*rva gáz szerintem. Itt vannak 19 évesen, és igazából semmit nem csinálnak az egyetemi éveik alatt, csak vannak, és ha tévét is néznek, akkor is csak a fejükből néznek ki, és fel sem tűnik nekik, ha éppen aznap az 5. műsor megy már.

Rohadtul nem tudnék azonosulni ezzel a szánalmas élettel, és ezzel a kapcsolattal sem, hogy tényleg, egy suliba járunk, utána egész nap együtt, és semmi érdekesség nincs a kapcsolatban, mert a közös program a tv bámulása, meg persze az amit a kapcsolatban élők csinálnak, és ennyi. Személy szerint rosszul lennék magamtól, ha itt lennék egy teljesen új városban, és igazából a pasim meg a lakótársam lenne az egyetlen, akivel szóba állok.

Mondjuk, ez a szóba állok sem működik mindig. Ugyanis ha nálunk vannak, akkor megy a tv, éps igazából azt sem veszik észre, ha a másik elmegy aludni, és még fél 12-kor is üvölt a tv, röhögnek, hangosan beszélnek, és elég vékonyak a falak, szóval lényegében rohadtul nincsenek tisztelettel a másik iránt. nagyon ki voltam merülve, egész napokat dolgoztam, és általában este 10 volt, mire haza értem, szóval igazán jól esett volna egy kis olyan jellegű tisztelet, hogy mondjuk nem visítoznak éjjel.

Mindegy is. Amióta csóri bekerült a képbe, azóta lakótársammal talán 2 szót sem beszélünk egymással. Nem tudom miért, de én nem vagyok képes arra, hogy lényegében egy idegen előtt meséljek a dolgaimról, és mivel szinte össze vannak nőve, lehetetlen, hogy akár 10 percet beszéljek lakótársammal. Vagy pedig a srácnál vannak. Igazából nincs olyan nap a héten, hogy ne lennének együtt.

Az, hogy nem is olyan, mintha lakótársam lenne, inkább olyan, mintha a főbérlő élne velem, megint kiakaszt. Ugyebár lakótársamnak meg lett vásárolva az a lakás, és én tőle bérlem, de együtt élünk ott. És tökre nem az van, hogy amolyan egyenrangú lakók vagyunk, és ha hozzám szól, akkor is annyit mond, hogy „légyszi legközelebb rendesen moss fel”, vagy „ezt nem csináltad meg”. Aztán tisztában van vele, hogy talán 2 órám volt a két munka között, és akkor is örültem, ha ebédelni tudtam, de mindegy, nem én vagyok az, aki egész nap a kanapén fekszik és a való világot bámulja. Másik, hogy nem is tudom mióta, én hordom ki a szemetet, és nem tudom elfogadni, hogy lányként, nem jött még rá arra, hogy ha beteg, és napokig áll a fürdőszobai kukában a szemét, akkor az nagyon ótvar büdös tud lenni. És engem von kérdőre, ha nem viszem ki a szemetet. A másik, hogy általában én vagyok az, aki elmosogat (igaz géppel), mert tőle aztán hegyekben is állhatna a mocskos edény és evőeszköz, mivel lehet, hogy én nem tudok majd mivel enni, mert mondjuk nincs tiszta villa, de ők ilyenkor elmennek egy étterembe, és azzal lerendezik a kaja témát.

Igazából párszor megfogalmazódott bennem, hogy lehet el kéne költözni, mert ez így k*rva szánalmas, hogy nem érzem jól magam otthon. Múltkor csórinál aludt, eljött hozzánk egyik barátnőm kicsit iszogatni. Nos, vettünk bort, és amúgy nálunk úgy működik a dolog, hogy lakótársam bevásárol, én kifizetem a felét. (Miért? Mert ő kocsival jár, én pedig nem fogok nem is tudom hány tömegen át cipelni a dolgokat.) Akkor is emiatt volt felcseszve az agyam, és megtaláltam fél üveg vodkát a szekrényben, és úgy voltam vele, ebből egy kortyot nem ittam még, a felét kifizettem, szóval azt is megittuk. Napokkal később jön az üzenet, hogy hol van a vodka. :D Mondom megittuk, és ha jól tudom, a fele az enyém.

Szóval visszatérve a költözős témára. Sajnos ez nem olyan egyszerű, mint szeretném, hogy az legyen. Fontos lenne, hogy ne kelljen horror összegeket fizetni, egy viszonylag jó környéken kéne élni, egyedül persze nem lenne jó, mivel brutál drága lenne, szóval egy ideig még kénytelen vagyok elviselni az ifjú gerlepár mindennapjait. Igazából reménykedem benne, hogy egyszer megunják egymást, és ezt a kib*szott unalmas kapcsolatot, és rájönnek, hogy lehet ki kéne mozdulni, vagy lehet, hogy kellenének barátok is. És remélem, hogy nem fog ezzel a pár hónapnyi „hozzádnemszólokság” miatt szarrá menni a barátságunk, de bevallom, én már nem bírom. Unom, hogy ha hozzá szólók kapok egy egyszavas választ, vagy ha nekem mond valamit, akkor is az a lényeg, hogy valamit nem jól csinálok.