Most ért véget az őszi szünetem, és újult erővel tértem vissza Budapestre, hogy sikeresen teljesítsem a következő 2 zh dolgozatomat. Reményeim szerint minden menni fog, de nemsokára erre is megkapjunk mindannyian a választ.

Sokat gondolkoztam azon, hogy ma mégis milyen bejegyzést hozzak, ugyanis időm van rá, ám annyi minden kavarog a fejemben, hogy inkább hagyom kicsit ülepedni a dolgokat, és mikor én is átlátom őket, leírom. Amúgy nagyon sok ötletem van, szeretnék írni mindenről, nemsokára jön a havi összegző is, szóval bőven lesz tartalom (a zh-k után természetesen).

Mindenekelőtt szeretném megosztani veletek azt, hogy mégis mi motivál engem az egyetemmel kapcsolatban. Kezdjük talán az elején. Érettségi után tisztában voltam vele, hogy ha nem megyek el tovább tanulni azonnal, akkor később biztos, hogy nem fogom újra folytatni. Gondolok itt arra, hogy mi lett volna, ha egy évet kihagyok? Vagy ha egy évig dolgozom, hogy tudjam valamennyire finanszírozni a tanulmányaim? Vagy esetleg csinálhattam volna egy német nyelvvizsgát is? Igazából teljesen mindegy volt, hogy mivel akartam volna megmagyarázni a dolgokat, tudtam, hogy nem fogok még egyszer nekiállni az iskolának.

Mikor volt a felvételi időszak, nem volt bennem az a láz, hogy pontosan mit is akarok tanulni. A számviteli képzést is csak az osztályom nyomása miatt jelöltem meg, mert kicsit hülyének éreztem magam, amiért mindenki valamilyen gazdasági tanulmányt jelölt meg, én meg teljesen más irányba akartam indulni – ugyebár. Pontosabban nem akartam, csak tetszett az NKE épülete, első látásra szerelem lett, és a felvételi rendszer miatt ez csak plátói marad. Mondjuk már gondolkoztam rajta, hogy ha ezt a képzést elvégzem, akkor arra valami állami jellegű tanulmányt is ráhúzok, de ez még a jövő zenéje. Szóval nem volt bennem olyan szándék, hogy én ide és ide akarok menni tanulni, igazából teljesen mindegy volt, hogy hova megyek és mit tanulok. Egyedül egy dolog lebegett a szemem előtt, Budapest. Nem akartam Pécsre vagy másik városba menni, ha már költözöm, akkor Pest. És így is lett.

Aztán mikor ideköltöztem Pestre, akkor szembesültem milyen is az a bizonyos önálló élet. Eddig minden hétvégén hazajártam, nem utolsósorban azért, hogy legyen kaja amit vissza hozok. Vasárnap este érkezem és általában csütörtök délután megyek haza, szóval 5 éjszakáról beszélünk egy héten. Ez alatt az 5 nap alatt a kaja nagy részét az otthonról hozott igazi házi koszt teszi ki, ám egyszer az is elfogy, és mivel az én szervezetem nem úgy viselkedik, hogy elég neki mindennap a szendvics, azért sokszor készítünk mi is kaját. Ehhez persze különböző élelmiszerekre van szükség, egy egyszerű csirkés-tészta például 2000 forintnál kezdődik, és ezt egy huzatra meg is esszük. Ehhez jönnek hozzá azok a dolgok, amiket itt vásárolunk meg, mint például ásványvíz, üdítő és társai. Igazából elég komoly költségei vannak ennek a „saját magunkra főzünk” történetnek, és most kezdek rájönni, hogy mennyi is az annyi havonta. Mindent összeszámolva majdnem 100.000 forintra jön ki a havi költségvetésem, ebbe beletartozik a közös költség (ami amúgy kurva drága), a rezsi, az utazás, meg egy kis költőpénz, hogy azért éhen ne haljak.

Ez számomra elég kiábrándító, még úgy is, hogy mindkét szülőm dolgozik, és nem is keresnek rosszul. Otthon nincsen anyagiak miatt problémánk, ám érezhető, hogy az eddigi talán 5000 forintos havi bérletemhez képest a mostani 100.000 kicsit váratlan pofonvágás az élettől. Arról nem is beszélve, hogy fél éven tandíjam 250.000 forint, ami tudom, hogy a többihez képest nem drága, viszont mégis 250.000 forint, amiből más a számláit sem tudja kifizetni.

A motivációm, hogy sikeresen teljesíteni tudjam a tanulmányaimat, pontosabban az előttem álló 2 zh-t, ebből ered. Nem akarom azt, hogy a szüleim feleslegesen dobják ki az ablakon a pénzt, mert én annyira nem vagyok képes, hogy leüljek, és beseggeljem a számvitel előadások fogalmait. Egyszerűen nem bírnám elviselni, hogy ők lemondanak egy-két dologról azért, hogy én hetente kétszer berúgjak, és ebben merüljön ki a lány egyetemi élete. Szeretném, ha el tudnám végezni ezt a szakot, hogy anya és apa büszkék legyenek rám, ám ehhez még nagyon sok mindent meg kell tennem. Kezdve a szerdai zh-kkal.

Nem tudom máshol hogy működik, de ha egy bizonyos átlag felett vannak a jegyeim, pályázhatok állami ösztöndíjas helyre, persze 2 félév után. Szóval nekem nem elég a kettes, nekem jobb jegy kell, hogy legalább azt az évi félmilliót ne kelljen kierőszakolni a családi költségvetésből.

Sőt. Nagyon szeretnék külföldön tölteni akár pár hónapot, akár fél évet, és az Erasmus támogatás megnyeréséhez is fel kell tudnom mutatni valamit. Ez a teljesítményemet takarja. Szóval nagyon sok olyan vágy és indok van, amely arra motivál, hogy jól teljesítsek.

Ide tartozik még az is, hogy a következő időszakban szeretnék elkezdeni dolgozni, akár egy ruhaüzletben is, mint a lány, aki a próbafülkékből visszahordja a ruhákat. A heti 20 óra elég kedvező tud lenni, tekintve, hogy nagyon sok szabadidőm van az órarendem miatt, és ha azon múlik, hogy csütörtök helyett péntek délelőtt tudok haza menni, annyi baj legyen. Megér nekem akár 40.000 forintot is egy hónapban, ha már ennyivel hozzá tudnék járulni legalább a saját költségeim és az utazásom kifizetéséhez. Sajnos nem tudom, hogyan is működik pontosan ez a jelentkezem a munkára dolog, de majd megkérdezem pár barátnőm, hogy náluk hogyan alakult annak idején.

Igazából ennyi lettem volna mára. Szükségem volt arra, hogy összeszedjem ezeket a gondolataimat így tanulás előtt/közben/alatt, és ezzel is tovább motiváljam magam. Hamarosan jelentkezem,