Gimiben tovább erősödött ez a rock-metál vonal, és olyan zenekarokat kezdtem el hallgatni, mint a Bring Me The Horizon, Asking Alexandria és társaik. Úgy egy évvel később jött az Our Last Night, a Parkway Drive és a még mindig kedvenc Architects. Persze mindig is szerettem a régebbi már-már klasszikusnak mondható örök számokat/előadókat hallgatni, gondolok itt a Rammstein, Nirvana, RHCP, Eagles, Guns’n’Roses és a többiekre. Egyszerűen imádtam ezeket a zenekarokat, és tökmindegy volt, milyen hangulatom volt, mindig találtam olyan zenét, amely jól esett a lelkemnek.
Emellett, hogy végre bemutassam a paletta másik végét, a komolyzene is közel áll a szívemhez. 1. osztályos koromban elkezdtem a Zeneiskolát, és a mai napig lelkes tagja vagyok a városi zenekarnak. Tanulmányaim során persze rengeteg zeneszerzőt ismertem meg, de aki a legnagyobb érzelmi hullámvasútat váltotta ki belőlem, Beethoven volt. (Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy az egyik kedvenc animemben, a Conan a detektívben az egyik gyilkosság-sorozat egy Beethoven szonátához kapcsolódott.) Nagy kedvencem még Chopin, valamint Debussy.
Nem tudom miért, de azt vettem észre, hogy manapság nem divat, sőt, divatellenes komolyzenét hallgatni és/vagy tanulni. Amikor én voltam 1. osztályos, mindenki zeneiskolába járt, a 26 fős osztályunk fele mindenképp. Most meg könyörögni kell a gyereknek, hogy legalább menjen el, nézze meg. Barátomnak unokatesói ikrek, és gyönyörűen zenélnek, szeretik is, de azért akarják abbahagyni, mert a többi gyerek cikizi őket emiatt. Azért, mert többek, mint az utcán bicikliző és 10 évesen energiaitalt ivó kölykök, és mert van hobbijuk. Mindegy is. Szerintem nem egy elitélendő dolog szeretni a komolyzenét, és ideje lenne már annyira nyitottnak lenni az embereknek, pontosabban a fiatalabb generációnak, hogy lehet, hogy kicsit több érték van egy szonátában, mint Lil nemistudomkinek a legújabb „dala”, amely után csak a botrány van.
A zenei ízlésem igazából rendkívül sokszínű. Nem csak a rock-komolyzenei vonal miatt. Szeretem a slágerszámokat is, én is ugyanazokra a számokra bulizok és én is üvöltöm torkomszakadtából a legújabb bulinótát. Szeretem a néger rap zenét, Rúzsa Magdit, egyedül csak egyetlen egy kategória van, amitől forog a gyomrom, az alja magyar rap. Kövezzetek meg, de nem tudok azonosulni a BSW, az AK26, a Mr Busta és a többi semmitérő, csak káromkodnitudó „banda” munkásságával. Ha valaki zenét akar adni a nagyérdeműnek, legyen benne munka és színvonal. Én is össze tudok hozni kemény 5 perc alatt egy olyan számot, aminek minden második sora az, hogy „picsa”. Jó, erre lehet mondani, hogy ha nem szeretem, nem kell hallgatnom. Nem is teszem. De az a legmegbotránkoztatóbb az egészben, hogy akárhányszor keveredtem el egy ilyen jellegű koncertre (városi fesztivál, vagy más apropó alkalmából), a bulizó tömeg átlag életkora 13 év volt.
13 évesen hiába hallgattam már Leander Risingot, soha egyetlen egy olyan számot nem hallgattam, melyben a mocskolódás kapta a főszerepet. Mondjuk erre a zenekar pályafutása során nem is volt példa. Teljesen megbotránkozva álltam ott 16 évesen, hogy a 13 évesek itt üvöltik a legkülönbözőbb trágár kifejezéseket. A szülők vajon tudják, hogy mit hallgat a gyerek a barátaival? Nem mondom azt, hogy a rock zenének mindenki számára ugyanazt az értéket kell képviselnie, mint számomra, de ennél az alja rapnél biztos többet ér. Mindegy is, kicsit felidegesítettem magam, és csak ömlött belőlem a szó, de a lényeget szerintem sikerült összefoglalnom.
Életem eddigi legnagyobb koncertélményei amúgy a 2015-ös Leander Rising koncert volt Székesfehérváron, a 2016-os Tom Odell koncert a Strand Fesztiválon, valamit a 2017-es Imagine Dragons koncert a VOLT Fesztiválon.
Végére hagytam az örök kedvencemet, akiket már nem is tudom mióta hallgatok, és megveszek már a következő albumért. Totál-örök kedvenc bandám a twentyone pilots, avagy Tyler és Josh tökéletes műve. A zenekart nem tudom mikor ismertem meg, de valószínűleg a Vessel album megjelenése előtt már hallgattam egy-két számukat. Nem tudom elmondani, hogy miért, de annyira megértin az a téboly, ami jelen van a dalokban, min például a heavy dirty soul-ban, olyan szinten képes magával ragadni, hogy egyszer csak azon kapom magam, hogy az én gondolataim is benne vannak a szövegben, és az a sok feszültség-örültség ami körbevesz, le van írva ezekben a 3-4 perces dalokban.
Mikor 2016-ban Olaszországban jártam, volt szerencsém megvásárolnia a Blurryface albumot és az album lógójával ellátott pólót. Az album azt hiszem 20 euró volt, de tökre nem érdekelt. Imádtam, majdnem összeestem, amikor a boltban láttam, hogy már csak egy darab van, és az is az én kezemben van. Mintha az ötös lottót nyertem volna meg, olyan büszke és boldog voltam.
Már régóta regisztrált tagja vagyok a hivatalos oldalnak, így egyből kaptam az e-mailt, amikor bejelentették a következő turnét, a Bandito Tour-t. Egyértelmű volt, hogy Budapestre nem jönnek, így gyorsan néztem a listát, végül megtaláltam a Bécsben megrendezésre kerülő koncertet, mely 2019. február 17-én lesz. Kaptam egy pre-sale kódot, így nem is volt kérdés, hogy veszek-e jegyet. Igaz, 20.000 ft volt egy jegy, és mivel barátom is kezdi nagyon de nagyon megszeretni a zenekart, egyértelműen két jegyet vásároltam. 5000 forintért a DHL házhoz hozta a jegyeket, szóval itt vannak a kezemben a drágák, akikkel február 17-én olyan extázisba fogok kerülni, hogy szerintem a mentő fog hazahozni a koncert után. Rettentően várom már, és megmondtam barátomnak, az egyetlen ok, amiért nem megyünk el, ha útközben valami halálos baleset történne.
A napokban jelent meg az új album, a Trench össze száma, és mivel szeretem terjeszteni az igét, ezért megosztom veletek. Hallgassátok meg, és írjátok meg a véleményeteket akár kommentben, akár a chat-ben!:)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés