Először is, szeretném megosztani veletek legújabb ötletem. *dobpergés* Szeretném feleleveníteni a régi idők nagy hagyományát, a hírdetőkönyvet. Számomra mindig is egy menedéket jelentett a G-portál, az összes létező blogom és oldalam ezen a tárhelyen volt, és hiába próbálkoztam más tárhelyekkel, valamiért egyiket sem éreztem magaménak. Ezért is fontos számomra, hogy 2018-ban is legyen egy kis G-portálos család, ahol tudjuk, hogy minden tagja aktív szerkesztő. Ezért is indítottam útjára a G-portál közösségmentés névre keresztelt kis projectet, melyben szeretném összegyűjteni az aktív oldalakat (elsősorban blogokat). Remélem sokan csatlakoznak majd (mondjuk semmilyen kritériumnak nem kell megfelelni), és így kialakul a mi kis G-portálos családunk. A későbbiekben (ha sikeresnek bizonyul a kezdeményezés) kihívásokkal és versenyekkel szeretném színesebbé tenni a mindennapokat. A project és a jelentkezés ezen a linken érhető el.

Ahány hely, annyi ember. Nem tudom miért, de valahogy mindig belefutok a totál negatív emberekbe, akik olyan szinten húznak le és semmisítik meg a terveimet, hogy hihetetlen. Első ilyen tapasztalatom természetesen általános iskolában történt, amikor a szokásos gyerekcsínyek mellett olyan alattomos és galád események történtek, melyekre nincs mit mondani. A folyamatos kihasználás, és elnyomás mellett megjelent a kirekesztés is, aminek gyakran én is központi szereplője voltam, vagy így- vagy úgy. Akkor már megjelent a gondolat a fejemben, hogy valamit nagyon nem jól csinálunk, ha valaki mindig rosszul érzi magát, és nem gondolja azt, hogy ennek a társaságnak a tagja. Sajnos 12 évesen még nem tudtunk olyan változást hozni, amely kiküszöböli ezeket a negatív hozzáállású embereket, mégis, sikerült egy nagyon jó közösséget összehoznunk, és a mai napig rengeteg régi osztálytársammal vagyok beszélő viszonyban.

Gimnáziumban már több negatív emberrel találkoztam, és sajnos volt köztük tanár is. Nem tudom másképp nevezni azt a tanárt, aki undorral a fején jön órát tartani, és azért szopatja a diákokat a 100. röpdolgozattal, mert neki rossz napja van. Lényegében visszaélt a „hatalmával”, hogy ő tanár, mi meg csak diákok vagyunk, mit ér a mi szavunk az övé ellen. Sor került arra, hogy szócsatába keveredtünk az osztályfőnök/igazgatóhelyettes előtt ezzel a bizonyos tanárral, ám valamiért annyira semmitérő alakok voltunk a vezetőség számára, hogy még mi lettünk leszidva, amiért valótlant állítunk egy sikeres és elismert tanárról.

Másik véglet az osztályunk volt. Közösségünk nem volt, mondjuk ezen senki nem lepődött meg szerintem. Nem mondom azt, hogy a 4 év alatt egyszer sem hagyta el a számat egy megjegyzés, mégis, nem érzem magam egyenértékűnek azokkal a személyekkel, akiknek az volt a napi rutin, hogy mindenki kedvét megpróbálják elrontani. Volt egy osztálytársam, aki nagyon kemény hangulatember volt. Ha rosszul kelt, senki nem mert hozzászólni, mert olyan bunkó stílusban válaszolt neki, hogy kétszer átgondolta az illető, miért is él? A folyamatos gúnyos megjegyzések, és az önsajnáltatás mellett nem egyszer került sor megalázásra is. Mivel egy baráti körbe tartoztunk, megtanultam elviselni az illető személyiségét, de soha nem tudtam elfogadni azt.

Egyetemen is találtam már totál negatív embereket. Egyik lány, akit a gólyatáborban ismertem meg, 100%-ban befolyásolható. Mondok egy egyszerű példát. Ha szeretnék enni egy csokit, fogom magam, lemegyek a büfébe, és veszek egy 3bit-et. Ha ő szeretne csokit enni, addig kérdez meg embereket, amíg nem talál valakit aki megint akar csokit enni, és mivel semmi önálló véleménye nincs, olyan csokit fog venni, amit a másik személy. Nem egyszer volt már pofára esés, mert megbíztam ebben a személyben, aztán sehol semmi. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egyszer megbeszéltük, hogy tartunk egy csajos délutánt, és elmegyünk inni egy kávét vagy teát valahol, ám erre nem került sor, mert találkozott egy másik csajjal, akivel elment vásárolni úgy, hogy tök leszarta, hogy velem és másik 5 emberrel megbeszélt már valamit. Tipikusan olyan személy, aki mindig annak nyal, akivel beszél.

Több éve van barátja, ám gólyatáborban mégis hajlandó volt hosszú hosszú percekig smárolni egy HÖK-ös gyerekkel, mert állítása szerint „jó, ha jóba vagy a hökösökkel”. Ja, nyilván, de akkor azzal az illetővel is csak a baj van, ha nem érti miért nem kavarsz vele, ha 3 éve van barátod. Mindegy. Szóval egy totál befolyásolható és önálló véleménnyel nem rendelkező lányról van szó, aki úgy adja be a derekát másik fiúknak, hogy közben a barátja lehet, hogy hiányolja.

Bevallom, eleinte erőltettem megtartani ezt a barátságot, ami elkezdett kialakulni a GT alatt, ám rájöttem, hogy ha ilyen személyiségek is vannak, lehetetlen. Másik eset, amikor megbeszéltük, hogy együtt megyünk (kb 6-an) alapozni egy bulira, aztán az lett a vége, hogy ő elment egy másik GT-ben megismert csajjal házibulizni (wtf), és a nagy baráti társaságunkból mindenki mást elfelejtettek meghívni. Az igazat megvallva nekem nagyon szarul esett, hogy ennyire semmibe vettek engem, pedig mindenkivel próbáltam kialakítani egy jó kapcsolatot, ha már a 6000+ hallgató közül mindössze kb 15 olyan van, akivel eddig 2 szónál többet beszéltem. De úgy látszik a jóindulat nem divat errefelé.

Megpróbálom kizárni őket a mindennapjaimból, ugyanis nagyon fel tud emészteni egy ilyen „cserbenhagyásos” élmény. Főleg úgy, hogy mivel teljesen egyedül mentem el továbbtanulni, fontos nekem, hogy minél több emberrel kialakítsak egy barátsági viszonyt, és én nagyon szívesen alkalmazkodom, ha erről van szó, de ez a viselkedés túl távol áll tőlem.

Szerintem fontos, hogy az ember megtanulja kizárni a negatív embereket, akik csak lehúzzák. Mindenki számára mást jelent a negatív jelző, de biztos vagyok benne, hogy mindenki életében megfordult már egy-kettő. Fontosabb, hogy a saját mentális jólétünk meglegyen, minthogy 20-30 barátunk legyen, vagy 20-30 ember kerüljön közel hozzánk. Sokkal jobbak lesznek a mindennapok, és a mindennapi gondok is lecsökkennek, ha nem tartunk magunk mellett olyan személyeket, akikből árad a negativitás, és csak rossz érzéseket váltanak ki belőlünk.