Sziasztok!:)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én szeretem nagyon tartalmasan tölteni a nyaramat. Sajnos ez most sem alakult egészen úgy, ahogy én elgondoltam, voltak kisebb-nagyobb megütközések. Ezen apropóból szeretnék kicsit mesélni nektek arról a helyről, ahol (a munka mellett) a legtöbb időmet töltöttem idény nyáron.

Számát sem tudom, hányszor fürödtem idén a Balatonban. Vagyok olyan szerencsés, hogy mindössze 10 perc autóútra van tőlem a déli-part, így szinte minden nap el tudtunk volna menni pancsolni egyet. Persze a munka és a különböző elfoglaltságok beleszóltak a dologba, de amire akar, arra tud időt szakítani az ember.

Kicsit csalódott vagyok, ugyanis az önkormányzatok már mindenből hasznot akarnak húzni. Fizetős rengeteg parkoló, és akkor is jegyet kell vennem, ha egy apartman elé parkolunk. Néhol a strand is fizetős, 2-3-500 forintokat elkérnek azért, hogy fürödhessek. Amúgy tök feleslegesen fizetik ki emberek a belépőt, maga a strand sokszor nagyon igénytelen. Az lenne az alap elvárás, hogy ha már fizet valamiért az ember, az legyen jobb, mint amiért nem. Nem értem, miért van erre szükség, hogy ha helyenként még zsákot sem tudnak venni a kukába.

Mikor kisebb voltam, anyáékkal szintén sokszor mentünk el fürdeni, leginkább Zamárdiba. Már akkor magával ragadott az érzés, teljesen a rabja lettem ennek a, nem is tudom, hogy nevezzem. Balatoni-lány életérzésnek.

Szeretem, ahogyan a korláton kapaszkodva lépek bele a vízbe. Először nagyon hideg, kellemetlen, és azt gondolom, hogy ezt nem lehet kibírni, inkább visszamegyek. De erőt veszek magamon, belemerülök, hagyom, hogy a testem lehűljön. Ahogy haladok befelé, a derekamat nyaldossák az aprócska hullámok. Nagyon alacsony a vízszint a déli-parton, több száz méteren át kb 120-cm a mélység. Már alig látom a partot, az emberek, sátrak, vízi biciklik inkább hasonlítanak egy festő palettájára. Színpompás. Tovább merészkedek, már csak lábujjhegyen állok. Tarkómat érinti a víz, én pedig hátamra fekszem, és sodródom. Nem tudom, hogy haladok-e valamerre. Nem tudom, hogy mekkora hullámok jönnek. Csak vagyok, és gondolkozom. Úgy érzem, szerencsés vagyok, amiért láthatom a kék eget, és az alatta elterülő, türkíz színben pompázó tengert. Látom a felettem elsuhanó madarakat, néha egy-egy sétarepülő szeli át az eget. Mint egy felvonulás, és nekem mutatják meg magukat. Tetszik ez a karnevál. Telnek a percek. Nem tudom mióta vagyok itt. Nem is érdekel. Csobban mellettem a víz. Valaki ide dobott egy labdát. Beszállok a játékba. Órák múlva kimegyek a partra, átázva, ráncos bőrrel. Kitisztultam. Testileg is, és lelkileg is. Kiszellőztettem a fejem, és már azon kapom magam, hogy vissza akarok menni. Vissza oda, ahol megszűnt minden, ahol csak én voltam, a természet, és a Balaton.