Ma, így az utolsó napokban elhoztam a harmadik fordulóját a Spooktober kihívásnak. És mivel ZH hét kellős közepén vagyok, így ne számítsatok nagy dolgokra, később lesz mesélős bejegyzés is, és még ezer és egy ötletem van, amit szeretnék megírni. Szóval, következzen akkor a következő szellemes bejegyzés.:D

3. bejegyzés – Voltak már paranormális élményeid? Mi a legrémisztőbb emléked, amire máig nem találtál magyarázatot? Hiszel a természetfelettiben? Szerinted az élet a mindennapok megélése, vagy ennél több? Hiszel a lélekben?

Nem tudom, hogy ezen a blogon meséltem-e már a paranormális élményeimről, de az előző blogon biztosan. Az évek alatt jó pár történet született, és nyilván sokra a mai napig nem tudom a választ.

Én úgy gondolom, hogy a szélsőséges érzelmek következtében egy ember lelke valamilyen szinten velünk tud maradni. Gondolok itt arra, hogy ha nagy a szeretet két ember között, akkor ha az egyik már elhunyt, a másik akkor is képes érzékelni valahogy a másikat – erre személyes példának egy korábbi történetet szeretnék hozni: nem egyszer kérek tanácsot a papámtól, és valahogy a szívem mélyén mindig rájövök, hogy mi a helyes út. Szerintem ez azért van, mert köztünk mindig is nagy volt a szeretet, és valahogy meghallja ha szükségem van rá, és örömmel segít. A másik véglet, amikor nagy a gyűlölet emberek között, és ártó szándékkal marad itt a lélek egy darabja. Szerencsére ilyet még nem tapasztaltam, viszont hiszem, hogy ha az egyik véglet van, akkor a másik is.

Ebből kiindulva mondhatni valamilyen szinten hiszek a szellemekben. Pontosabban abban, hogy valami itt tud maradni belőlünk, ha szeretnénk.

Emlékszem egyszer régen a szomszéd kislánnyal játszottunk náluk az udvaron, és pont ráláttunk az útra. Láttam, ahogyan egy kis kölyök kutya szerűség átfut az egyik oldalról a másikra és eltűnt a járda melletti bokrok mögött, viszont nem tűnt fel újra. Akkor kimentünk megnézni, hogy hova lett a kutya, de nem láttunk sehol sem kiskutyát. Napokkal később hazafelé mentünk apukámmal, és a hóban találtunk egy kiskutyát, aki ugyanúgy nézett ki (kb olyan barna volt), mint az amit én láttam akkor. Nem volt kérdés, hogy hazavisszük és vigyázunk rá amíg nem jön a gazdája.

Másik élményem kicsit ijesztőbb. A 30 kérdéses bejegyzésben már említettem a hittantáboros-pincés-tükörképes történetet, de ez kicsit több volt a valóságban. Talán másnak délután egyik barátnőmmel beszélgettünk, és Ő hozta szóba, hogy egy fekete hajú lányról álmodott, de semmi konkrétra nem emlékszik. Na én elmeséltem neki, hogy engem meg a tükörképem csapott be. Amíg erről beszélgettünk amúgy nagyon sok légy zümmögött, és már nagyon idegesítő is volt, hogy hogyan jutott be ennyi a szobánkba. Aztán megjelentek a többiek, és akkor mintha ott se lettek volna, síri csend lett. Eltűntek a legyek és a zümmögés is. Aznap este (VALÓSZÍNŰLEG AZÉRT MERT ELŐTTE JÓL BEFOSATTUK MAGUNKAT) arra ébredtem hogy szögegyenesen fekszek az ágyban és a két kezem keresztben van a mellkasomon, kb mint ahogy az ember kerül a koporsóba. Na akkor nagyon befostam és bebújtam a barátnőm mellé, hogy védjen meg. :D

Igazából ezek a sztorik voltak azok, amikre így nagyon emlékszem, de nagyon sok sztori van, amit barátaim meséltek. Na náluk volt igazán para is, ilyen alvásparalízises történet – és én hálát adok, hogy ilyennel még nem akadt dolgom.

Nos, szerintem ennyi lett volna mára ez a rövidke mesélős poszt. Remélem izgalmasnak találtátok, és az új csatlakozók is szívesen töltik ki a kis kihívást!:) Kellemes ZH hetet (nekem)! :D