62 - Fiding out who A is
Sikeresen túléltem az elmúlt napokat, bár összevetve nem aludtam 4 alap alatt 10 órát, de egész jól bírom. Ma már egy sokkal lazább napom volt, szóval végre ki tudom magam pihenni. Amúgy elkezdtem nézni a Riverdale 3. évadát, és bár mindig megfogadom, hogy addig nem állok neki egy sorozatnak, amíg 2 hét alatt le nem tudom gyűrni, valamiért nem bírtam ellenállni a kísértésnek, így belevetettem magam a sűrűjébe. Nem szeretnék sokat papolni a sorozatról, lényeg a lényeg, imádom. Még mindig.
Sokat gondolkoztam azon, hogy talán kéne készítenem egy olyan felületet, ahol az általam készített design elemeket osztom meg veletek, de még nem álmodtam meg minden részletét, szóval majd kiderül, hogy s mint lesz.
Ha már sorozatokkal kezdtem a bejegyzést, gondoltam megírom végre azt, amit már régóta tervezek, ez pedig nem mást, mint a sorozatok, amikben csalódtam.
Veterán olvasóim tudhatják, hogy rengeteg sorozatot néztem/nézek, és nagyon kevés olyan van, amihez nem volt legalább egy pici közöm. Nyilván nem a legújabb sorozatokra gondolok. A lista nem nemtetszési sorrendben van, ahogyan eszembe jutottak, úgy bővült a paletta.
Pretty Little Liars – Nincs olyan lány, aki nem látta volna ezt a már kötelezőnek mondható sorozatot. A történet Alison eltűnésével, halálával kezdődik, majd a hátra maradt barátnők kerülnek előtérbe, akikkel furcsábbnál furcsább események történnek. Izgalmasan hangzik, nemde? Hát, egy ideig biztosan, de a 6. évad környékén már kezdett rém unalmassá válni számomra, hogy még mindig SMS-ben zaklatják a lányokat, még mindig egymás pasijára fáj a foguk, és még mindig Alison a központi elem. Mindegy is. Mivel már leerőszakoltam a torkomon az elmúlt évadokat, elkezdtem a 7.-et, az utolsót. Nem emlékszem, de talán 5 évvel később folytatódik a történet, ahol az érett, felnőtt, dolgozó lányokat, nőket, még mindig SMS-ben zaklatja egy rosszindulatú személy. Könyörgöm, 25 évesen ki az, aki megijed ez bántó üzenettől? Ki az, aki úgy váltogatja 25 évesen a pasijait, mint a pólóit? Itt vesztett el számomra a történet, és kellett fél év szünet ahhoz, hogy végülis be tudjam fejezni, bár a befejezés is elég váratlan és rossz volt.
Vampire Diaries – Másik szintén kultusz sorozat, legalábbis a lányok körében. Kit ne hozna lázba két szexi vámpír pasi, akik egy teljesen átlagos hétköznapi lányra hajtanak? Aki amúgy egy elég népszerűtlen vámpírlány tökéletes hasonmása? Aki körül mindenki más vámpír lesz, a legjobb barátnője pedig boszorkány? A Twilight után számomra felüdülés volt a sorozat, legalábbis ezt a vámpíros témát tekintve. Ám a 3. évad felé annyira az agyamra ment, hogy Elena nem tud dönteni, Demon megint rossz lányt akar összeszedni, Stefan szakít Elenával, Elena Demont választja, könyörgöm. Annyira érdektelenné vált számomra a történet, hiába kezdtem el kétszer is, mindig csak a harmadik évadig jutottam.
Lucifer - Vannak akik imádják, és vagyok én, aki nem tudja hova tenni. Mikor még friss hús volt, elkezdtem nézni a pokolból érkezett ördög kalandjait a földi világban, és egy ideig nagyon tetszett is a történet, végülis egy nem általános témaválasztás adta a sorozat alapját. Viszont. A Lucifer is nagyon hamar unalmassá vált számomra, és már nem is emlékszem, hogy amúgy mit dolgoztak, vagy mi volt a cselekmény mozgatórugója, annyira érdektelenné vált számomra az egész. Szeretnék egyszer megint leülni, és elkezdeni, talán megkedvelem. De valamiért nem visz rá a lélek.
Castle – Mindig is imádtam a nyomozós sorozatokat, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Dr. Csontot kb 2szer néztem végig (mind a 12 évadot), de valamiért a Castle nem tudta hozni azt a szintet, amit utóbbi, így Richard is a szőnyeg alá került. Imádtam Kate Beckett karakterét, és kettejük kapcsolatát, ám egyszer olvastam egy cikket, melyben azt írták, hogy mivel a két főszereplő nem tudta elviselni egymást, hamarabb fog véget érni a sorozat. Attól kezdve már valamilyen szinten erőltetettnek éreztem, lehet csak a cikk miatt, de ellaposodott kettejük kapcsolata, a történet is, így már csak amolyan mezei gyilkoskeresés volt, ami simán elfért volna az ID-n is.
Trónok Harca – Kövezzetek meg, de nekem valamiért nem jön át a sorozat. Olvastam ajánlót, kritikát, ismerősöket megkérdeztem, de nekem valahogy nem gyere be. Nem is tudom hányszor kezdtem el nézni az első részt, de annyira dögunalom volt (számomra), hogy egyszer sem sikerült befejezni (az első részt). Igazából a zenéjén kívül nem találtam semmi vonzót a történetben, így néha csak meghallgatom a főcímdalt, és ennyi a kapcsolatom a sokak által agyonhypeolt sorozattal.
Nos, elsőre talán ennyi lett volna. Remélem érdekesnek találtátok. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, írjátok le kommentben, hogy ti mit gondoltok az említett sorozatokról.
Nemsokára jelentkezem,
|