Az utazásról röviden: első alkalommal persze busszal mentünk, de egy alföldi városból, szóval + néhány óra került még a menetidőre. Útközben volt 2 baleset Szlovákiában, így összesen 12 óra volt az út a szállásig. Családommal autóval szoktunk utazni (kényelmesebbnek és egyszerűbbnek tartjuk, valamint nem egy nagy távról van szó), és mindennel együtt (gondolok itt a minden második lengyel városban lévő útfelújításra, megállókra) kb 6-7 óra volt az út. Azért is szerettem, hogy autóval mentünk, mert például Szlovákiában csodálatos hegyvidéki területeken hajtottunk át, és már az is egy külön élmény volt, ahogyan kanyarogtunk a szerpentines utakon.
Lengyelországban egy hetet töltöttünk, a szállást pedig a booking-on találtuk. Én voltam az a szerencsés, aki megtárgyalt minden fontos dolgot a szállásadóval, ugyanis én beszélek angolul a csapatból (mindenki más a németet részesíti előnyben, vagy nincs szüksége nyelvismeretre). A Kazimierz negyedben találtunk egy szállást, és 8 főre, 6 éjszakára nem fizettünk 100.000 forintot. Érdemes nézni a booking ajánlatait, teljesen elégedett voltam mindennel, a lakás is óriási volt.
Nade, hogy valami érdekeset is olvassatok, következzen, hogy mit is csináltunk egy héten át Krakkóban? (A bejegyzésben található képek saját készítésűek (kivétel az első 2))
Krakkó nem Lengyelország fővárosa, ám van olyan híres és nevezetes, mint Varsó. Mivel kb. 15 perces sétára voltunk a főtértől, így napi szinten látogattuk meg a város központját. A Visztula mellett található a Wawel, amely az egykori királyi palota volt Lengyelországban, valamint a legtöbb nemzetközi találkozót is itt bonyolították le. A bejárás ingyenes, és a helyiek is szívesen látogatnak el a palotába, akár egy jó kávéra vagy egy romantikus sétára. Az udvar és az ott található épületek gyönyörűek, és hiába nem vagyok vallásos, a székesegyház is óriási élmény volt számomra. Természetesen a híresebb nevezetességek megtekintéséhez belépődíjat kell fizetni, viszont nem szükséges mélyen a zsebünkbe nyúlni.
A város főterén (lengyelül Rynek Krakowski) folytattuk utunkat, ahol megtekinthettük Krakkó talán leghíresebb épületét, a Posztócsarnokot. A Posztócsarnok, ami fénykorában nemzetközi kereskedelmi gócpont volt, ma a bazárosoknak ad otthont, valamint az emeleten egy kiállítás is megtekinthető. Az árusok általában szuveníreket, ékszereket és bundából készült cikkeket árulnak, természetesen a város jelképével, a Wawel sárkányával ellátva. A főtéren található a Mária-templom, amely a szépsége mellett egy izgalmas városi legendának is örvend, erről később mesélek.
Második nap ellátogattunk Zakopane városába, ahol lehetőségünk volt felmenni a Magas-Tátra Lengyelországban található legmagasabb (látogatható) pontjára. Az út fárasztó volt, a mindössze egy órásnak ígért autóút a felújítások, dugók, kerülőutak keresése miatt 3 órásra nőte ki magát, ám mielőtt végleg feladtuk volna, a GPS egy harmadik alternatív lehetőséget kínált nekünk, ezzel megmentve a napi programot. A hegyre vezető utat a továbbiakban siklóvasúttal (lengyelül Gubałówka-val) tettük meg, és egy közel 2000 méter magas fogadóba érkeztünk. A vendégek kényelme érdekében található egy étterem-kávézó, ám mivel nem enni jöttünk, egyből megindultunk a fagyos szélbe, hogy meghódítsuk a gyalog megközelíthető legmagasabb pontot, a Tengerszem-csúcsot, amely közel 2500 méter magasan található. Tény és való, kegyetlenül hideg ilyen magasságban a levegő, de a látvány mindent megért. Rengeteg képet készítettünk, ám sajnos hiába csúcsszuperminőségű telefonnal készültek, nem adják vissza a valódi látványt.
Talán az a pillanat volt az, amikor visszafordíthatatlanul beleszerettem ebbe a hegyes-túrázás érzésbe. Csodálatos volt látni a völgyeket, a hegyi tavakat, aki teheti, életében egyszer mindenképp látogasson el oda.
Harmadik nap délelőtt úgymond szabadprogram volt, délután pedig ellátogattunk a Schindler gyárba. Ha még nem tudjátok, imádom a történelmet, és a második világháborús időszak valamiért a kedvenceim közé tartozik, így történelmi helyek meglátogatása nélkül el sem tudtam volna képzelni egy lengyelországi utazást. A Schindler gyárról röviden: Oscar Schindler egy német származású gyártulajdonos volt, aki a náci mivolta mellett közel 1000 zsidót mentett meg a kivégzés elől, mert „munkájuk nélkülözhetetlen volt a német hadsereg számára”. A kiállítás nagyon izgalmas és interaktív volt, átélhettük a krakkói zsidók mindennapjait egészen a náci megszállástól kezdve, a megsemmisülésig vagy éppen a megmentésig.
Negyedik nap következett a talán legjobban várt program, Auschwitz-Birkenau. Szintén egy alappillére egy lengyelországi utazásnak. Anno 2015-ben is volt lehetőségem ellátogatni a Birkenau haláltáborba, ám akkor több okból kifolyólag nem tudtunk bemenni az Auschwitz múzeumba, így idén ezt is bepótoltuk.
A Birkenau tábor ingyenes látogatható, és szerencsére (?) nagyon sok barakk megmaradt az eredeti formájában, s mivel azok is látogathatók, elég mély nyomot hagy az emberben. A tábor területe óriási, és ezt addig nem tudja elhinni az ember, amíg végig nem járja. Többek között található ott férfi barakk, női barakk, valamint egy vasúti vagon is, amiről szerintem nem kell mesélnem.
Auschwitz már más tészta volt. Auschwitz és Birkenau között 2 km van, szóval autóval mentünk át. A tábormúzeumba való bejutás nehezebb volt, mint kijutni. Olyan magas szintű átvilágításon estünk át, hogy 1 órába telt, mire mind a 8-an bejutottunk. Többek között nem lehet bevinni olyan táskát, ami nagyobb egy A4-es lapnál, mondjuk nem értem miért, hiszen minden kiállított darab vitrin mögött található, téglát meg értelemszerűen senki nem fog hazavinni emlékként (bár erre már volt példa). Mindegy is.
Szóval Auschwitz. Mint megszállottja a nácik tevékenységének, nagyon vártam, hogy végre láthassam, miről is írnak a történelemkönyvek. Ám számomra kicsit csalódás volt a kiállítás. A barakkok megmaradtak, ahogy a szögesdrótok is, egyszóval a hangulat adott volt, ám én többet vártam a világ leghíresebb koncentrációs táborától. Véleményem szerint, a Schindler gyár komolyabb kiállítást adott az egész náci világról, a zsidók üldözéséről és életéről, mint maga az Auschwitz-i komplexum. Félreértés elkerülése végett, valóban érdekes volt a kiállítás, de a 6. olyan barakk után, ahol kép és szöveg volt egymás mellett, már kezdett rémesen unalmassá válni az egész. Talán egy olyan barakk volt, ahol valódi tárgyak kerültek kiállításra (levágott haj, ruha, zsidóktól elkobzott kozmetikai szerek, művégtagok, utazótáskák, szemüvegek, stb), valamint egy panoptikum-szerű terem volt, ahol a menetelés volt ábrázolva. Értem én, hogy aki így vesztette el a családját, annak elég megbotránkoztató egy ilyen kiállítás is, de én többre számítottam. Nem derült ki, hogy hogyan éltek a táborban tartózkodó tisztek, hogy mégis mit dolgoztak az itt munkára fogott zsidók, és szerintem Auschwitz igazán megengedhetne magának egy eredeti náci egyenruhát (ha már Schindler gyára megtehette).
Mindegyik barakkban más-más kiállítás tekinthető meg, a bekerüléstől kezdve egészen a történet végéig. A magyar holokausztnak van egy külön kiállítása, amely elég durvára sikerült, talán az egyik legjobb kiállítás az összes közül. Valamint a túra végén látogatható egy krematórium is, amely ráteszi az i-re a pontot.
Az igazat megvallva, nem visel meg igazán a történelem ezen szakasza, mivel a családom nem tapasztalta ezeket az eseményeket, szerencsére. Viszont külsősként is elég nyomasztó volt látni azokat a monstrumokat, melyek szinte rátornyosultak az emberre, és a tudat, hogy ott számát se tudni hány ember került meggyalázásra, hát, nyomasztó.
Utazásunk következő pontja a Wieliczkai sóbánya volt, amely a világ legrégebbi sóbányái közé tartozik, ám mára különböző termeket alakítottak ki, melyeknek mind különböző története van. Az elején izgalmas volt megtenni többszáz lépcsőfokot lefelé, ám a 10. egyforma terem után (főleg, hogy egy lengyel csoporthoz kerültünk, ahol az idegenvető is lengyel volt), kezdett nagyon unalmas lenni a történet. Amikor azt hittük, hogy vége, jött egy újabb terem, és végül egy 3-4 órás túra lett belőle. Érdekes volt, és hiába mondták el tízszer, hogy ne nyaljuk meg a falat, muszáj volt. :D A kivezető út volt a legviccesebb az egész nap alatt, ugyanis elméletileg csak egy liftbe kellett volna mennünk, amely felvisz a felszínre, ám a „3 perces séta” a valóságban egy 20 perces menetelés volt, és mindenféle zegzugos alagúton mentünk keresztül úgy, hogy a srácot, aki kivezetett minket nem is érdekelte, hogy valaki eltévedt-e az útvesztőben. Mindenesetre sikeresen kijutottunk a bányából. Emlékként ottani sóból készült kozmetikumokat hoztunk, többek között fürdősót, amit még nem próbáltam ki, de nagyon kellemes illata van.
Ezzel véget is ért a történet, a hátralévő időszakban már Krakkó városában ténferegtünk, felfedeztük az eldugott kávézókat, a helyi tradicionális éttermeket, valamint a fél Posztócsarnokot is felvásároltuk.
A végére pedig néhány érdekesség a várossal és az országgal kapcsolatban:
Lengyelország hiába EU-s ország, a fizetőeszközük a złoty, amely kb. 80 forintot ér. Ide tartozik (szerintem), hogy amúgy nagyon kulturált és fejlett országról van szó, erre példa a folyamatos építkezés és felújítás is. Ide sorolnám még azt, hogy az 1 hét alatt, amit Krakkóban töltöttünk egy hajléktalant sem láttam, pedig egy nagyvárosról van szó, és nem is a gazdagabb környékeken jártunk. Valamint az egész ország tiszta, még a legeldugottabb utcában sincs szemetelés.
A sokszor hallott magyar-lengyel barátság valóban igaz. Akárhányszor szólaltunk meg magyarul, és jelen volt egy helyi lakos, mindig mondta, hogy mi biztos Magyarországból jöttünk, kérdezte, hogy eddig mit néztünk meg, mennyire tetszik Krakkó, stb, stb. Nagyon vendégszeretők, kedvesek és segítőkészek.
Krakkó talán legnagyobb ismérve a Wawel sárkánya, melyhez a helyiek egy nagyon érdekes legendát társítanak. A legenda szerint a Wawel domb aljában élt egy sárkány, aki rettegésben tartotta a várost. Feltétele az volt, hogy ameddig a város szűz lányokat ad neki, valamint a haszonállatok nagy részét, nem bántja őket. Ezt egy fiatal cipészlegény, aki egy halott birka hasát kátránnyal és kénnel töltötte meg, majd miután a sárkány elfogyasztotta azt, belehalt. Erre a történetre állít emléket a Wawel mellett található sárkányszobor, amely 5 percenként tüzet okád (ha éppen nem fogyott ki a gáz), valamint az árusoktól megvásárolható kis sárkányfigura.
A Rynek Krakowski-n található Mária-templomhoz kapcsolód legenda egy testvérpárról szól, melynek mindkét tagja építészként dolgozott. Mikor a két építész a tornyokhoz ért, nem értettek egyet, és külön folytatták az építkezést. Az egyik testvér túlszárnyalta a bátyja tornyát, mire a báty féltékeny lett testvére teljesítményére, és egy tőrrel szíven szúrta testvérét, majd saját életének is véget vetett. A tőrt, melyet a gyilkossághoz használt, kiakasztották a Posztócsarnok egyik bejárata fölé.
Nos, ennyi lett volna a Krakkói élménybeszámolóm, és ahogy nézem, elég hosszúra sikeredett, ám volt is mit megosztanom veletek. Remélem kedvet kaptatok egy lengyelországi utazáshoz. Ha bármi kérdésetek lenne az úttal illetve a szervezéssel kapcsolatban, írjatok egy kommentet, szívesen válaszolok!
Addig is kellemes időtöltést,
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó