Milyen régen jártam erre. Persze jövök a szokásos „de sok minden történt azóta” szöveggel, de most megint így van. Időközben elérkeztünk a szorgalmi időszak utolsó hetéhez, ami most számomra nem csak azt jelenti, hogy kezdődik a ZH és vizsgaidőszak, hanem egy korszak végét és egy új korszak kezdetét is jelenti. És nem tudom, hogyan fogom megtenni ezt a lépést.

A mostani félévem tekintve elég nagy fába vágtam a fejszém, 44 kreditem van erre a félévre (az ajánlott 30 helyett), és 3 ZH-t írok jövő héten valamint 6 vizsgát az utána következő időszakban. Ez eléggé feszített tempót diktál, ugyanis a többiekkel ellentétben nekem lényegében még decemberben (tehát egy hét alatt) le kell vizsgáznom mindenből, ugyanis én január elején már utazom el. Mindenesetre bőszen és lelkesen gyűjtögetem a kis pontjaimat, egész félév során folyamatosan írtam jegyzeteket, úgyhogy remélem néhol kevesebb-több tanulással, de sikerülni fog abszolválni ezt a félévet is.

Január 13-án utazom Finnországba. Már minden tuti biztos, van szobám, felvettem a tárgyakat, és lett egy nagyon aranyos kapcsolattartóm is, aki kijön értem a reptérre és végigkísér az egész cserediákos utamon. Kicsit beszélgettem már vele arról, hogy milyen lehetőségeim vannak a következő félévre való tekintettel, ugyanis imádok utazni, és szeretnék ott is minél több helyre eljutni. Aztán ő küldött egy oldalt, ahol direkt ilyen cserediákoknak szerveznek különböző utazásokat, és elkezdtem körülnézni a listán. Oroszország, Izland, Norvégia, Lappföld… Nem akarom tovább sorolni, teljesen lesokkolt, hogy úristen, talán eljuthatok ide is és ide is. Tudom, hogy nem lehet mindent megnézni egy félév alatt, tekintve, hogy ezeknek az utazásoknak is nyilván megvan az ára, de azért szeretnék minél több helyre eljutni. Így került az én kívánságlistámra Szentpétervár, Lappföld és a Lofoten szigetcsoport, ami Norvégia északi részén van.

Amúgy, ebben a félévben nagyon sokszor találtam magamnak motivációt, de most valamiért ezek az utazások azok, amik így vizsgaidőszak előtt is megnyomják kicsit a tenni akarást bennem. Tudom, hogy a szüleimnek mennyit kell dolgozni azért, hogy én ide elmehessek, és hogy egyik utazás sem olcsó (bár tudnék felhozni ellenérveket is: Finnországból még mindig olcsóbb oda jutni mint Budapestről, és ha már ott vagyok, hülye lennék élni ilyen lehetőségekkel), de basszus, akarom. És nekem jelenleg annyi részem van ebben, hogy tanulok, levizsgázok, és mindent úgy hagyok itthon, hogy rendben legyen. Igazából nem is tudom megmondani, hogy hányszor gondolkoztam el az egész féléven, és úgy érzem, hogy az eddig az egyetemen eltöltött három félévem alatt ez volt a legeredményesebb – eddig! Aztán az eredményekből majd kiderül, hogy végülis mire jutottam. :D

A következő hétvégét Pesten fogom tölteni, és már rettentően várom. Soha nem vártam talán a ZH hét és a vizsgaidőszak közötti hétvégét, de ezt most nagyon. Az itteni barátaimmal elmegyünk iszogatni egy kicsit és megbeszélni a nagy dolgokat, ez lesz az utolsó alkalom, hogy ebben a tanévben együtt tudunk bulizni. Ezután jön Pestre néhány szintén nagyon jó barátom, akik nem feltételen miattam jönnek, de ha már így alakul én is maradok. Egyik barátnőmmel elmegyünk majd vásárolni, aztán meglátogatjuk végre a karácsonyi vásárt is, meg persze bulizunk együtt is, szóval egy ilyen búcsú hétvége lesz nekem. Utána héten elmegyek vizsgázni és már költözök is haza.

Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy hogyan fog alakulni ez a hétvégre, ugyanis mostanában elég sok olyan dolog történt amiről nem meséltem, és nem is nagyon akarok. Már annyi embernek elmondtam, hogy mi a helyzet, hogy egyszerűen nem érzem szükségét, hogy még itt is megtegyem. Maradjunk annyiban, hogy bármennyire is szeretném a kezemben tartani a dolgokat, és rálátni mindenre, valamiért olyan emberekkel kapcsolatban, akik igazán közel állnak hozzám ez nem sikerül.

Ami még zavar, hogy nagyon sok ember került közel hozzám az elmúlt időben, nagyon sok olyan emberrel lettem nagyon jóba, akikről sosem gondoltam volna, hogy valaha barátok leszünk. És félek attól, hogy vajon hányan maradnak meg nekem fél év múlva is. Meg persze, hogy mi lesz a kapcsolatommal fél év múlva. Meg ilyen apróságok.

Mindegy is. A lényeg az, hogy én készen állok a kalandra, a tanulásra és arra, hogy lényegében egyedül éljek túl egy idegen országban. Persze, tudom hogy már az első nap találok magamnak társaságot, és az összes fiatal aki elmegy cserediáknak nyilván nyitott és barátkozós. Egyik részem alig várja, hogy végre ott leszek és meséljek arról mi történik ott velem, hogy készítsek ezer és egy képet az igazi winter wonderland-ról. A másik részem pedig félti azokat a kapcsolatokat amiket itt hagyok, hiszen tudom, hogy úgy is el tud idegenedni egymástól két ember, hogy egy épületbe járnak tanulni.

Szóval, jelenleg ezzel a kis helyzetbejelentővel tudtam szolgálni. Remélem a következő pár hétben okosabb leszek, és tudok nektek mesélni az érzéseimről, a karácsonyi készülődésről, és a többiről is persze.:)