Sziasztok!:)

Kezdem úgy érezni, hogy van értelme életmóddal kapcsolatos könyveket olvasni, vagy filmeket nézni. Sokkal motiváltabbnak érzem magam, mint mondjuk 5 nappal ezelőtt. És miért? Ezt szeretném megosztani veletek. 

Először is szeretném leszögezni, hogy nekem mindig is nagyon szélsőséges volt az érdeklődési köröm. Ha kedvem támadt, elkezdtem futni, máskor festeni próbáltam, egyszer gitározni, de valami okból kifolyólag mindig véget értek ezek a lelkesedések. Már rájöttem, hogy azért, mert egy kezdeti fellángolás miatt döntöttem el mit szeretnek csinálni, és nem gondoltam bele, hogy mennyi időmbe fog ez kerülni, anyagilag milyen vonzata lesz, vagy lesz-e társam, vagy sem. 

A változást leginkább 2 tényező együttes megjelenésének tudnám: Ízek, imák, szerelmek, valamint a költözés.

 A filmet sokan ismerhetitek, elég jól értékelt film, melyben nem mellesleg James Franco is szerepel. A történet röviden annyi, hogy adott egy fiatal nő, akinek látszólag tökéletes élete van, de tartalom, élmény, emlék nincs mögötte. Ezért dönt úgy, hogy lemond mindenről, ami eddig az élete részét képezte, és vadabbnál vadabb helyekre látogat el. Két nagyon fontos jelenetet szeretnek kiemelni: egyik a film elején látható ábra, miszerint mindig 4 lábbal állj a földön, és ne a szemeddel, hanem a szíveddel láss. Másik pedig a film végi monológban hangzik el (nem tudok pontosan idézni), melynek lényege; ahhoz hogy megtalálod önmagad bátornak kell lenned és lemondani mindenről, ami eddig körülvett. Az út alatt pedig légy nyitott, minden utadba kerülő eseménynek adj jelentőséget, valamint minden ember, akivel beszélsz, legyen a tanítód. Nyilván nem arra kell ilyenkor gondolni, hogy a legutolsó kéregető nincstelen ember a példa. Egy jó szó, kedves gesztus, boldog emlék is képes megvaltoztatni a hozzáállásod egy adott témához. 

 A film többi részét át aludtam, nagyon vontatott és sok a felesleges rész, melyben nem igen történik semmi. A lényeg megmaradt. :D

Amúgy, szerintem sok igazság van emögött a két felfogás mögött. És itt jön képbe a második tényező. A költözés miatt rá vagyok kényszerülve, hogy új dolgokat ismerjek meg. Példának okáért; tömegközlekedés, új emberek, új tanulmányi rendszer, új környezet, stb. És ha nem vagyok nyitott, nem tudok alkalmazkodni a körülöttem levő változásokhoz, ha pedig nem változok, felesleges volt eljönnöm továbbtanulni. 

Úgy gondolom, az embernek muszáj elég bátornak lennie ahhoz, hogy belevágjon az ismeretlenbe. Nekem sem volt könnyű, sok elintézni való tornyosult rám, és néha azt sem tudtam milyen évet írunk. Ma egyik előadáson hallottam egy nagyon lényeges mondatot; ahhoz, hogy dönteni tudjunk mérlegelnünk kell aközött, hogy mit kapunk és ennek mi a költsége. Milyen lemondás okkal jár több, mint 100 km-rel messzebb levő egyetemen tanulni? Milyen ára van ennek? Nem tudok találkozni napi szinten a barátommal, a barátaimmal, nem tudok kiugrani a kedvenc helyemre délután meginni egy kávét, nincs az udvaron a dinka kutyám. És mit kaphatok? Egy olyan diplomát, mely keresett a munkaerő piacon, megismerhettem Budapestet, esélyt kapok arra, hogy óriási bulikon vegyek részt (amíg fiatal vagyok), hogy új barátságokat tudják kötni, és hogy életre szóló élményekkel gazdagodjak.

Mint mondani szokás, menni könyebb, mint maradni. Ezzel teljesen egyet értek. Nekem minden új, minden kereszteződés, utca, ember, épület, kávézó. Akik pedig otthon maradtak, szüleim például.p, nekik minden megy a megszokott kerékvágásban, mindössze annyi, hogy munka után nem találkoznak velem. Részükről és részemről is lemondásokkal jár a továbbtanulás, lényegében az önálló életem elkezdése. És ez egy olyan dolog, aminek örülni kell.